A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

hogy nehéz mértéktartónak lennem abban a tekintetben, milyen kérdéseket milyen részletességgel tegyek itt szóvá. A bevezető előadás, majd a vita, amely ha jól értelmeztem, a lényeges elvi kérdéseket illetően egyetértő a bevezetővel és az előterjesztéssel, felment attól, hogy valamilyen elvi kérdést fejtegessek itt hosszasan. Gondolom, a vita elég hoszszú ideje elhúzódó jellege is indokolja ezt. Engedjék meg nekem, hogy néhány olyan kérdéssel foglalkozzam itt, amelyekben előreláthatóan elég nagy problémáink lesznek a végrehajtásnál, és szükséges lesz az elvtársak, a pártszervezetek nagy segítsége, vagy olyanokkal, amelyekkel kapcsolatban itt ellenvélemények hangzottak el. Én természetesen megkísérlem a mi általunk ismert tények és adatok alapján a magunk véleményét elmondani ezekben a vitás kérdésekben, nem gondolom, hogy mindent megoldottnak tekinthetünk még ezekben a problémákban sem. Az a véleményünk, hogy különösen a gyakorlati végrehajtásnál nagyon sok elvi, anyagi és szervezeti problémával találkozunk majd, és jó előre látjuk, ez már ma is gondokat okoz nekünk, hogy a tananyag megfelelő összeállítása és a pedagógusok jó felkészítése az a két legsúlyosabb gond, amely a vállunkat nyomja, amelyektől néha-néha ilyen szervezeti hatásköri és egyéb problémák elterelik a figyelmünket, de amelyekre az itt felszólaló elvtársak közül többen helyesen irányították rá a figyelmet. Az itt levő javaslat célkitűzése az, hogy a továbbfejlesztett iskolákban a különböző iskolatípusoknak megfelelő fokon szocialista nevelést adjunk a gyerekeknek és a fiataloknak, több hasznos tudást, kevesebb terheléssel. Ez utóbbit külön meg szeretném nyomni, mi is nagyon érezzük a túlterhelés okozta összes bajokat, gondokat. Sokan vetették fel ezt olyan módon, hogy vajon reális célkitűzés-e elsősorban a szakközépiskolák vonatkozásában. A kérdést kiterjeszthetjük a többi iskolatípusra is. Mi úgy látjuk, hogy reális, de nagyon nehéz. Nemcsak szaktárcái sovinizmus van, hanem szaktárgyi sovinizmus is, és a mi tanáraink mindannyian egyetértenek azzal, hogy csökkenteni kell a gyerekek terhelését és a tananyagot, a másik tantárgy rovására. A saját tantárgyukat illetően minden továbbfejlesztést úgy kezdenek, hogy mit kellene még tanítani. Reméljük, hogy ezt a csatát azért azzal az eredménnyel vívjuk majd meg, hogy a szaktanárok segítségével mértéktartóan és helyesen tudjuk megállapítani a tényleg szükséges tananyagot olyan módon, hogy az valamivel kevesebb legyen, mint a jelenlegi. Másfél éve foglalkozunk azzal — sok szakember és szülő bevonásával is —, mit lehet feleslegesnek, elhagyhatónak minősíteni a jelenlegi tananyagban. Azt tapasztaltuk, hogy sok olyan adatszerű és elavult ismeret van, amit feleslegesnek minősíthetünk. Azonban eddig is látható, hogy ezekből, amelyeket egyértelműen és határozottan feleslegesnek minősíthetünk, nem kerül ki az az időmennyiség, amely a gyakorlati munkára és a gyerekek terhelésének csökkentésére szükséges volna, a nagy vita ott kezdődik, amikor azt kell megállapítani, hogy mi a nélkülözhető az anyagból. Amit tehát nem feleslegesként, károsként kell elvenni, hanem ha nagyon ráérnénk, talán elfogadható lenne, de valamilyen fontossági sorrend alapján nélkülözhetőnek kell tartani. Minket az vezet, hogy kevesebb adatszerűséggel terhelve a gyerekeket, nagyobb gondot fordítva a tananyag összeállításánál az összefüggések megvilágítására, olyan módszer kialakítására a különböző korosztályoknál és iskolatípusokban, amely a gyerekek számára az adott tananyag szilárd és jó felhasználást biztosító elsajátítását jelenti, utat nyithatunk arra, hogy a ké607