A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

BEVEZETÉS Jelen kötetünk a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülésein készült szó szerinti jegyzőkönyveket közreadó kiadványsorozat harmadik köteteként az 1959-1960. évi jegyzőkönyveket tartalmazza. A tárgyalt két évet átmeneti időszaknak is nevezhetjük a Kádár-rendszer történetében, hiszen 1958 végével az 1956-os forradalom és szabadságharc fegyveres leverése, a büntetések „kiosztása" lényegében megtörtént, de a politikai konszolidációt még nem sikerült megvalósítani. A megtorlások évei után a párt vezetésének — a belső konszolidáció megteremtése érdekében — már szüksége volt arra, hogy az értelmiségellenes érzelmeit háttérbe szorítva a passzív ellenállást választó írókkal és egyházi vezetőkkel valamiféle párbeszédet alakítson ki. Az önkéntes szilenciumot vállaló írók megnyerését szolgálta az írószövetség újjászervezésének napirendre tűzése. Ezt a feladatot — a pártvezetés által korábban létrehozott — Irodalmi Tanácsra bízták, amely ez irányú munkáját a Politikai Bizottság 1958. novemberi határozata, valamint Köpeczi Béla 1959. januárjában írt útmutatója alapján kezdte meg. Rövidesen kiderült azonban, hogy a párt által megállapított értékrendet érvényesítő Irodalmi Tanács alkalmatlan az írókkal való párbeszéd felvételére. A politikai vezetés ezért az írószövetség újjászervezését kivette az Irodalmi Tanács kezéből és az irodalmi élet által elfogadható összetételű, 64 tagú előkészítő bizottságra bízta. A kölcsönös közeledés eredményeként 1959. szeptember 25-én az írószövetség megtarthatta alakuló ülését, amelyről pl. Illyés Gyula, Németh László és Weöres Sándor még távol maradt, de az írók többsége már megjelent. (Politikai gesztusként az Élet és Irodalom az írószövetség lapja lett.) A kádári hatalom és az írók közötti közeledést mutatja, hogy ezekben az években számos, eddig a tilalmi listán szereplő, illetve önkéntes hallgatást fogadó szerző műve megjelent. Jelzésértékű volt az is, hogy 1959 szeptemberében Németh László a Szovjet írószövetség meghívását elfogadva Moszkvába utazott. A kádári vezetés ezekben az években már nem eredménytelenül fordított jelentős energiákat arra, hogy a legjelentősebb magyar íróktól — Illyés Gyula, Németh László — a szocializmust támogató nyilatkozatokat kapjon. A megbékélés konkrét lépéseként 1960. április l-jén az Elnöki Tanács közkegyelemben részesítette a forradalomban való részvételükért hat évet meg nem haladó börtönbüntetésre ítélteket, továbbá feloszlatták az internáló táborokat és az internálás intézményét is eltörölték. Lényegesen nehezebbnek bizonyult az egyházakkal való kapcsolat normalizálása. A forradalmat követő évek erőszakos egyházellenes politikája 1958 végén (Politikai Bizottság 1958. július 22-i határozata) annyiban szelídült, hogy különbséget tettek a vallásos világnézet elleni ideológiai harc és a nyílt politikai konfliktust vállalók elleni küzdelem között. A vallásos emberekkel szemben — az adminisztratív eszközök háttérbe szorításával — a felvilágosító és nevelő munkára helyzeték a hangsúlyt. Elsősorban a hívek legnagyobb táborát tömörítő és a legerősebb ellenállást