A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

ki is mondjuk. Én nem tudom másnak értékelni pl. a mi decemberi ülésünket sem a mezőgazdaság szocialista átszervezésében. Igaz az, hogy mi, a KB tagjai elég nehéz helyzetben voltunk, hisz a környező szocialista államokban a mezőgazdaság szocialista átszervezésében végbemenő viharos fejlődés elég ideges hangulatot teremtett a pártmunkások között. A KB határozata és állásfoglalása azonban mentes volt ettől az ideges hangulattól, és tényleg úgy alkalmazta a marxizmus-leninizmust a szocializmus építésében, a közös elveket a mezőgazdaság szocialista átszervezésében, hogy pár hónapon belül átütő sikerek, eredmények születtek meg, amelyekről itt Kádár elvtárs beszélt, amelynek adatait Tömpe elvtárs bővebben értékelte. Nagyon egyetértek azzal is, hogy a mi pártunknak bátrabban és következetesebben kell előremennie, mint ahogy ezt eddig tettük. Én egy kérdést kívánok itt kiemelni, ezt már szóvá tettem a kongresszus egyik előkészítő bizottságában, most szóvá teszem itt is. Itt van az ipari átszervezés kérdése. Hosszú hónapok óta beszélünk róla. Különböző kísérleteket indítunk el, különböző ipari tárcáknál, és ezután nem szólunk egy szót sem. Egy hallatlan nagyfokú idegesség mutatkozik meg, és tartóssá válik mindazokban a szervekben, azok közt a kommunista irányító gazdasági szakemberek között, a párt káderei között, akiket mi neveltünk tizennégy év alatt, hogy most mit akarnak csinálni az ipari átszervezéssel? Decemberben volt egy országos pártaktíva az Országos Pártközpontban. Fock elvtárs külön kihangsúlyozta: foglalkoztunk vele, foglalkozunk vele, de még nem tudjuk, hogy 1959-ben-e vagy 60-ban. Az én egyéni megítélésem szerint a nemzetközi tapasztalatok már nekünk rendelkezésre állnak — a szovjet, a bulgár, az NDK, a csehszlovák —, mindenütt kint voltak az elvtársak, tanulmányozták. Mi magunk is, ha megfordulunk ezekben az országokban, tanulmányozzuk ezt a dolgot, mert hiszen a szakszervezetek munkáját is jelentősen befolyásolja, érinti ez a dolog. Véleményem szerint megérett a helyzet itt is arra, hogy legalább elvben a párt megmondja, mit akarunk csinálni, hogy akarunk csinálni még akkor is, ha holnap nem fogunk átszervezni, hanem mondjuk két év múlva. Mert ez is valami, ez is biztonságot ad azoknak a kádereknek, akik ezen a téren dolgoznak, és igen fontos munkát végeznek. Az én véleményem az, elvtársak, hogy egy másik problémára rátérjek: nem helyes dolog az, hogy nálunk pártsajtóban és egyéb helyeken is kezd elterjedni az, hogy nálunk minden jól megy. Szinte olyan problémamentes ma már nálunk az élet. Hadd mutassak itt rá a legutóbbi parlamenti ülésre. Münnich elvtárs felszólalása, Antos elvtársnak mint pénzügyminiszternek az expozéja egy kicsit ezt táplálta bennünk, akik hallottuk ott ezt a két beszédet.

73 És Fock elvtárs felszólalása volt az, amely aztán végeredményben az egész parlamenti ülésszakban rámutatott arra, hogy igen, a két és fél éves konszolidációban jelentős eredményeket hoztunk, emeltük a dolgozók életszínvonalát, bíznak bennünk a tömegek, azonban egy-két téren még vannak nekünk komoly tennivalóink. És a képviselő elvtársak felszólalásai rá is mutattak erre. Szerintem, komolyan is kell vennie a kormánynak azt, amit Antos elvtárs ott, az országgyűlésen kijelentett, hogy azt a kritikát, amit a képviselők mondtak a költségvetésre, hogy hol, milyen formában kellene a helyi viszonylatok alapján változtatni, hogy a tartalékkeretből vagy túlteljesítési összegekből változás is lehet. És ebben a dokumentumban is egy kicsit ezt a szellemet érzem. 49