A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

elvtárs mondott, Hruscsov elvtársat idézve —, hogy nem kell ugyanazt az utat bejárni nekünk, hátha mi ezt alárendeljük a fő célnak, akkor az eszközöket meg tudjuk válogatni, [sic!] Még van három olyan kérdés, amely a túlsúly következtében szükséges, hogy foglalkozzunk vele, és előrehaladjunk. Ez, elvtársak, a termelés, a feldolgozás és értékesítés arányos fejlesztése. Én ezt többször felvetettem, hogy hiába termel sokat az FM, [sic!] ha az élelmiszeripar nincs erre felkészülve, vagy a kereskedelem nem tudja ezt értékesíteni. Most ez bennünket még inkább nyom, mert az egyéni parasztnak mondhattuk, hogy oldd meg valahogy a nyári almát, majd megeszik az állatok, de mit mondhatunk egy újonnan alakult szövetkezetnek, hogy nem tudjuk tőle átvenni a gyümölcsöt, amikor az ország egy részében, pl. Szabolcsban, vagy máshol nincsen gyümölcs vagy zöldség? Nem arról van szó, hogy most egyszerre nem tudom milyen nagy beruházásokra van szükség, ezt egyik évről a másikra meg nem oldjuk, azonban a helyzet megköveteli, hogy lépéseket tegyünk ebben előbbre. Szükségessé teszi a helyzet, elvtársak, azt is, hogy az ipar és a mezőgazdaság kapcsolata szorosabb legyen. A mezőgazdaság a múlt esztendőben hatezer traktort, ebben az évben tízezer traktort kap. Huszonhatezer traktornál kezdtünk, az ötéves tervben kapunk hatvanezer traktort. Ez egy rohamos fejlődés egy olyan országban, ahol a felszabadulás előtt egy-két kuláknak volt gépe, a mi parasztságunknak a műszaki színvonala körülbelül nulla. Nincs műszaki színvonala. Ha végre tudjuk hajtani terveinket, hogy a javítás biztosítva legyen, a gépeket gazdaságon kihasználjuk stb., ahhoz kell, hogy a mezőgazdaság területén dolgozó állami szervek az ipartól több konkrét segítséget kapjanak. Itt van, elvtársak, a múlt évi és az idei termelőszövetkezeti szervezés nagy tapasztalata - erről Fehér elvtárs nem beszélt. Miért volt ilyen nagy különbség Dunántúl és Tiszántúl között? Meggyőződésünk az, hogy a kulturált különbségek okozták ezt; hogy a Dunántúl kulturáltabb, mint a Tiszántúl. De általában, ebben az új helyzetben, amikor az egyéni parcelláról áttérnek a nagyüzemre, a parasztság általános kulturális színvonalának emelése egy külön feladat, amit meg kell oldani. Szeretnék áttérni a kettős feladat problémáira, amelyek előttünk állanak. Hogy 1959-ben végrehajtottuk a határozatot, azt különösképpen bizonyítani nem kell. De egy dologra talán érdemes volna kitérni, hogy a zárszámadás adatai mit mutatnak. Szirmai elvtárs erről mondott egypár szót. De azért érdekes lenne rámutatni erre, mert ezzel arra a kérdésre is választ adnánk, hogy a parasztok hogyan fogadták ezt, csalódás érte-e őket, hogy beléptek a szövetkezetbe vagy nem; és arra, hogy mi a perspektíva, hogyan menjünk előre? Az adatok, amelyek eddig rendelkezésünkre állanak, azt mutatják, hogy a termelőszövetkezeti parasztság jövedelme kielégítően alakul. A mérleghiányos termelőszövetkezetek száma — bár ezerrel nőtt — 1958-hoz képest azonos [sic!], a mérleghiány nagyjából szintén azonos: 93 millió. A hitel igénybevétele sokszorosa az 1958-asnak, és a törlesztés több, mint 1958-ban volt. Egy munkaegységre átlagban országosan az eddigi adatok szerint 30-31 Ft esik. Szeretném aláhúzni, hogy ha mi a munkaegység alapján akarjuk megítélni a termelőszövetkezeti parasztok jövedelmét, akkor tévedni fogunk. Mert a munkaegységnél is úgy van, hogy ha ezer munkaegysége van valakinek 30 Ft-tal, akkor több a jövedelme, de ha 300 van, akkor kevesebb. Én agitációs szempontból is mondom, hogy úgy kellene számolni — mert ez a reális —, hogy a termelőszövetkezeti család jövedelme munkaegységgel együtt, a prémium a másik, a földjáradék a harmadik, és a háztáji az a negyedik. Erről van szó, elvtársak. Ez a 473