A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

Ezen túl elvtársak szeretnék még egy gondolatot felvetni: az erőszakoskodás­ról. A mi megyénkben is volt ilyen két-három helyen. Nem nagyon durva, de azért volt ilyen fellépés. Mi is felelősségre vontuk az elvtársakat. 61 Ez a módszer azon­ban nem volt jellemző, hiszen tavaly ez is veszedelmesebb volt, és több esetben fordult elő. Volt olyan, hogy vita tárgyát képezte: behívják-e a parasztot a tanács­házára, vagy sem. A köcsögöt odavágta a falhoz, összetört, aztán azt mondta a paraszt, hogy az agitátorok törték össze. Ilyen dolgok voltak. Megverés nem volt. Amikor ebben a köcsög-ügyben megkérdeztük a parasztot, hogy nem egészen úgy történt, ahogy ő ezt mondta - ő rúgott bele, mert nagyon mérges volt. Ez különben egy 8 holdas paraszt volt és a község zenésze. Trombitás. Egy sváb ember. Még valamiről szeretnék szólni. A harmadik oldalon a következő van: „Helyes­nek bizonyult, hogy az előző évitől eltérően a termelőszövetkezeti mozgalom szám­szerű fejlődése kisebb sajtó- és rádió-nyilvánossággal történt." Erre központi bizottsági határozat volt - jól emlékszem, és én ezt helyesnek is találom. De azért amennyire ebben a sajtó passzív volt, szinte semmit nem tett. Azután felhívták erre a figyelmet, utána foglalkozott ezzel a kérdéssel. Vegyük tehát bele az anyagba úgy, ahogy ez történt. Itt amellett, amit elmondtam a centralizmussal és egyébbel kapcsolatban, a következő a helyzet: itt a határozati javaslatban az van, hogy a termelőszövetkezeti községekben, ahol a parasztok 80-85%-a bement, ott továbbra is munkálkodni kell. De ebből az következik, a statisztikában meg fog jelenni, hogy megint egy vagy kétezer holddal több van bent... FEHÉR LAJOS elvtárs: Nem erről volt szó... HORVÁTH ANDRÁS elvtárs: Fehér elvtárs, én megmondom őszintén... FEHÉR LAJOS elvtárs: Maguk a megállapodáson túl 20-30-40 községben is hozzákezdtek. Erről van szó. Akkor nincs szükség konzultációra és titkársági ha­tározatokra. Ezek szerint. HORVÁTH ANDRÁS elvtárs: Fehér elvtárs, mi nem kezdtünk 20-30-40 kö­zséghez, mert összesen alig 30-cal többet szerveztünk be, és ha mind a 15 ezer vagy 13 ezer hold, amivel több van 100 ezernél, ha abból nem vonnánk le a tszcs-ket és más ilyen dolgokat, akkor is legfeljebb két község volna. Én magunkról beszélek, és amennyire másnál másképp történt, azok az elvtársak majd el fogják mondani a véleményüket. Egyébként általában az értékeléssel egyetértek, azzal is teljesen egyetértek, hogy nem kellett tovább menni! Elég ez. Bőven elég ezzel megbirkózni. Nem is akarunk tovább menni. Mi meg vagyunk és meg voltunk elégedve a 100 ezer holddal, és tudjuk azt, hogy rendkívül sokat kell majd dolgoznunk, mert most jön majd a próba, hogy mit termelünk. Nem vagyunk egyáltalán megsértődve, hogy meg kellett állni, mert mi már január 25-én befejeztük, tehát lett volna időnk menni előre. Tulajdonképpen már 20-án befejeztük, és 25-ig már csak ilyen söpré­sek voltak. (Nevetés.) Ez azért volt, mert előfordult, hogy nem volt befejezve a falu teljesen. Tsz-község volt ugyan a falu, de a parasztok 15-20%-a kint volt. S ezeket is beszerveztük. Ezután jön majd a nagyobbik feladat, egyetértésben az értékelés­sel, azzal is, hogy le kellett állni, azzal is, hogy most álljon le az egész, annál is inkább, mivel ezt nekünk már könnyű tudomásul venni. Jó lett volna, Fehér elv­társ, hogy mielőtt idejöttünk, kijött volna hozzánk egy elvtárs, és azt mondta volna, hogy csináljunk egy rendes statisztikát. Ilyen napi jelentéseket, amiket küldözünk, amikből a bebírók nincsenek levonva, a tszcs-k nincsenek levonva, ennek alapján a Központi Bizottság elé hozni nem biztos, hogy helyes, és akkor 457

Next

/
Thumbnails
Contents