A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)
JEGYZETEK 1 Az MSZMP VII. kongresszusán 669 szavazati jogú küldött vett részt. 2 Nőhrer Árpád (1902-1970) 1947 és 1951 között az ÉDOSZ főtitkára volt, 1951-1952-ben a Belkereskedelmi Minisztérium Vendéglátóipari Főosztályának vezetője, majd az Élelmezésügyi Minisztérium Sütő- és Tésztaipari Igazgatóságának vezetője 1959 végéig. Ezt követően a minisztérium függetlenített párttitkára. 1957. június 29-étől a KEB tagja volt. 1959. november 5-én a VII. kongreszszuson a Központi Revíziós Bizottság tagjává választották. 3 Az Elnöki Tanács 1960. január 15-én hívta vissza Nógrádi Sándort pekingi és hanoi követi megbízásából. 4 Nemes Dezső (1908-1985) 1945 és 1948 között a Szakszervezeti Tanács titkára, azt követően a Tartós békéért, népi demokráciáért! c. lap magyar kiadásának szerkesztője. 1950-től a Népművelési Minisztérium főosztályvezetője, 1953-tól a Szikra Könyvkiadó igazgatója. 1956-ban a Pártfőiskola igazgatója. 1957 januárjától 1961-ig a Népszabadság főszerkesztője. 1957. június 29-étől az MSZMP KB tagja és a PB póttagja. 5 A Központi Revíziós Bizottság ismét Fodor Gyulát (az Országos Nyugdíjintézet igazgatóját) választotta meg elnökének. Fodor Gyula (1901-1975) 1946 végéig Budapest alpolgármestere, 1948 és 1951 között az Építésügyi Minisztériumban miniszterhelyettes, 1951-től az Országos Nyugdíjintézet, majd a SZOT Nyugdíjfolyósító Igazgatóság vezetője 1970-es nyugdíjazásáig. 1957-től az MSZMP Központi Revíziós Bizottságának tagja, 1959-től 1962-ig elnöke. 1962 és 1975 között a KB tagja. 390