A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

ság, meg a tanács is, és maguk a paraszttestvérek is. Es akkor le fogjuk küzdeni azt a nehézséget, amitől még mindig nem vagyok megijedve, decemberben sem ijedtem meg, amikor még csak jósoltuk. Most is azt mondom, hogy nagyszerű, hogy ilyen nehézségeink vannak, és le is fogjuk küzdeni. És nem kell sajnálni a szót, a paraszti öntudatot erősítem, és azt kell mondani: az a puszta tény, hogy összefogtatok, hogy 1500-an vagytok és nem 1500 dirib-darabban, az előbbre tudja vinni a falu sorsát egyedül, és a központ is segít. Kérjük, hogy ezt egészségesen fogják fel, és ne mechanikusan. Mit tudunk mi csinálni? Elvtársak, tárgyalunk, intézkedünk. Bár én nem ezért utaztam Prágába, de a cseh elvtársaknak azt mondtam: egyetlen dolgot vetek fel, adjanak a megállapodáson felül valami traktort. Azt válaszolták, megnézik, és ha valami mód van rá, adnak. Nem azt mondom, hogy ígérjenek ezret, hanem úgy vegyék, ha egy darabot adnak, az is segítés, és ha ötvenet, az is. És hasonló módon fordulunk a szovjet kormányhoz, és azt hiszem, még a román kormányhoz is. Ahogy mi azt elképzeljük, úgy nem lesz, ezt előre meg kell mondani, de van olyan segítési mód is, hogy sajnos most a traktoristáknak át kell állmok hosszabb műszakra, és át kell állni a dupla műszakra is. Mert ahol dupla műszak van, ott kétszer dolgozik ugyanaz a traktor. Mindenféle lehetőséget meg kell ragadni, és le fogjuk küzdeni ezt a technikai nehézséget, mégpedig nem úgy, ahogy az ellenség ugatja, mert azok nagyon okosak ám, mert nem azzal kezdték, hogy ölik a parasztot, hanem hogy nem lesz elég gép, vagy ha lesz, akkor nem lesz életszínvonal. Elvtársak, majd lesz gép, persze sohasem az ideális mértékben — mert mennél több van, annál többet fogunk kívánni, ez természetes —, és nem az életszínvonal rovására. Olyan a helyzetünk, hogy nem kell hitelbe, meg kölcsönbe kérnünk, hanem elszámolásba kérjük, és amit csak kapunk, arra van mit ellentételként felajánlani. Valamit talán segítenek majd az elvtársak. És ha a gyár azt mondja, hogy ötvennel többet ad, az is nagy dolog. Ez a helyes felfogása a tsz megszilárdításának, nem a táblázatok, meg a rajzok, meg, hogy az ideális megműveléshez ennyi holdhoz ennyi kell. Ilyen rajzokat tudnak gyártani Pesten is, sok éven keresztül gyártottak is, de abból sajnos nem lett annyi traktor, amennyi kellett volna. Valamicskét — látják az elvtársak — a központ segített is, a győriek is kaptak, és a kiugró megyéknél mindig valamit majd kiszorítunk, most azon gondolkozunk, hogy mit tudunk majd összekaparni a szolnokiaknak, valamit azoknak is akarunk adni. Az ilyen kiugró megyéknek valami plusz segítséget technikában adunk, de általában kombinálni kell az erőket és a lehetőségeket. A csehszlovák és a szovjet testvérek segítenek, és a mi parasztembereinknek a munkája, ez együtt a helyes útja a megszilárdulásnak, és nincs más útja. Ugyanez áll az építkezésre. Ismerik az álláspontunkat, hogy építőmunkást mi sehova sem fogunk küldeni, sőt még a közvetlen építésvezetőt is helyileg, a megyéből kell előteremteni. Ott is vannak mérnökemberek, pallérféléknek valók, művezetők, a központ majd megfelelő tervek formájában segít valamit, és ha tud, ad persze specialistát is. Össze kell fogni az építkezéseknél is. Vegyék számba az elvtársak, hogy néz ki a központi lehetőség. Amikor beszéltünk erről az évről, úgy gondoltuk, hogy 6-700 ezer hold lesz a plusz. De több lett. Számoltunk, hogy mi jön azzal [sic!], és akkor az jött ki, hogy az állatok kb. 70%-ának elhelyezéséhez tud a központ építési segítséget adni. De azóta több a föld, és olyan helyen több, ahol az állat is sokkal több. Es most örülni fogunk, ha központi erőfeszítésből az állatelhelyezés felét tudjuk biztosítani, a többit helyileg 28