A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

rendszerrel szembefordítani. Mert akkor előáll az 56-os helyzet. Ami halálos veszedelem lehet a rendszer számára, mert azt mindenki tapasztalta nagyban, hogy mit jelentett az ellenség számára az a többszázezres megzavart tömeg, ami az ő oldalán lépett fel, talán tudata nélkül, hogy ott van, és mit jelentett az, amikor egy utcában jött szembe egy 300 ember, egy piros-fehér-zöld zászlóval az élen, és mi tudtuk, hogy ott van 20 fasiszta, akit szitává kéne lőni, de tudtuk, hogy kétszáznyolcvan hülye van ott, akit nem lőhetünk szitává. És így harcra képtelenné váltunk. Ezt a kérdést így kell nézni. Most nézzék meg ezeket a falukat, hogy ott mi történt. Mert ezt nem szabad elfelejteni. Kb. 30 faluban volt — országosan ez nem sok, és ne is vigyék maguk ezt a számot sehova ebből a szobából —, de kb. 30 faluban volt ilyen közönség, felhördülés vagy lázongás, vagy nem tudom én, minek nevezzük, az egyik ilyen volt, a másik olyan volt. Hát azért az nem csekélység, hogy Magyarországon legyen 30 falu, ahol ilyen felhördült bolond emberek, meg asszonyok, felvonulnak a községházára, meg a tsz-irodába, és erőszakkal kényszerítik — mert ilyen is volt — a tsz-vezetőséget a belépési nyilatkozatok kiadására.

39 Hát ezt a mi törvényeink tiltják. Ha mi a törvény szerint járunk el, akkor azok közé kellett volna lövetni. És nagyon sokszor ezt nem is lehet megengedni, elvtársak, ezt meg kell mondanom, mert akkor ennek veszedelmes következményei lehetnek, hogy ha emberek azt tapasztalják, hogy tömegesen meg lehet sérteni a törvényt és erőszakhoz fordulni a hatósággal, vagy a termelőszövetkezettel szemben. Ezt nem lehet sokszor megengedni. Úgyhogy mi azt kérjük a megyebizottságoktól, hogy sok ilyen fogas kérdést és helyzetet mi elénk ne állítsanak, mert nekünk nagyon nagy gond ilyenkor mit csinálni, mert az sem olyan egyszerű, hogy tűrni. Nem egyszerű, és az se olyan egyszerű, hogy erőszakkal letörni. Úgyhogy erre kell nagyon-nagyon gondolni, amikor lelkesedünk az előrehaladásért, hogy úgy haladjunk előre, hogy ezeket az eseteket kerüljük ki. És van még valami, ami nem megy a végtelenségig. Mi olvasunk rendőrségi jelentéseket, és volt egy olyan időszak, amikor mindennap olvastuk, hogy az országban hol 3, hol 6 parasztot, akiről mi tudjuk, hogy dolgozó paraszt, szóval itt mint egyén, tisztességes dolgozó ember, le kellett tartóztatni, egyik nap is, másik nap is, harmadik és a tizedik nap is. Mikor ezeknek a száma kezdett olyan 40, 60, 70 felé menni, ezen mégiscsak el kellett gondolkodni, hogy normális helyzet-e ez, jó-e az államnak, hogy egy paraszt, akivel az ismert módon érdekazonosságban vagyunk, egy kérdést kivéve, hogy a tsz-dologban vitatkozunk, hogy az bent ül a börtönben, vagy az internálótábor rácsa mögött.

40 Azt hiszem, ez sem egészséges dolog. És azért mondtuk akkor mi úgy, hogy az ilyen dolgok elsődlegesen politikai kérdések, ahol ilyen rendellenesség van, és nem rendőri kérdés. Hogy ott a főszerep abban, hogy mit kell tenni, a pártbizottságé és nem a rendőrkapitányé, annak is ott kell lenni ilyen esetben, és az eszköz elsősorban politikai kell, hogy legyen, és csak másodsorban katonai vagy rendőri. Amit természetesen szintén alkalmazunk, ha a helyzet megköveteli, mert hiszen nem engedhetünk rést ütni a proletárdiktatúrán. De ezt nem lehet elfelejteni. A másik nehézség, ez az árutermelés. Itt én igazat adok azoknak az elvtársaknak, magam is arra gondoltam, hogy így kell nekünk nézni. Most én nem a tenyésztésről beszélek, azzal én nem tudok most foglalkozni, hanem az árutermelésről. Annak kell ebből kijönni, most a jelen esetben, hogy vagy takarmánynak vagy leszerződött állatnak. Itt most így mondom népgazdasági szempontból, hogy „vagy". De politikailag egyáltalán nem mindegy, hogy takarmány vagy állat. De egyik és a másik, a kettő együtt, többet kell, hogy adjon, mint korábban adott. 316