A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

pártapparátusban dolgozó elvtársak örülnek annak, hogy nincs begyűjtés. Uj módszer azonban, a munkánknak, pártmunkánknak, tanácsi munkánknak új módszere, amellyel elősegítenénk a felvásárlást, még nem alakult ki. A begyűjtést annak idején a tanácsok maguk végzetek. Igen komolyan dolgozott minden helyi tanács, elszámoltattak, most pedig a helyi tanácsok ezt a segítséget a felvásárló szerveknek nem adják meg. Ugyanakkor, mi a pártszervezetekben, helyi pártszervezeteink, falusi pártmunkánkban a felvásárlásnak még nem adtuk meg azt a politikai jelentőséget, amelyet szükséges megadni, és nem lehet ezt a munkát kizárólagosan csak a felvásárlási vállalatokra bízni, mert azok el kezdenek sírni ebben a kérdésben, ahogy a nehézség jelentkezik. A magas ár a piacon, ez igaz. Ez befolyásolja. Itt egy kapitalista tendencia van: a kínálat és kereslet állandó ingadozása. Ennek az ellensúlyozása a mi véleményünk szerint csak akkor lehetséges, ha a szocialista szektor magasabb árutermelést tud biztosítani, tudunk állami tartalékot biztosítani, párosul ez az egész felvásárlási munkánk politikai segítésével. Horváth elvtárs egy olyan gondolatot fejtett ki, hogy az állattenyésztésnél meg kellene gondolni, hogy ne halasszuk-e el a termelőszövetkezet szervezése során három évre, hogyan kezdjék el a termelőszövetkezetek az állatállomány kialakítását. Erre a mi parasztságunk nagyon hajlamos. Arra kész, hogy a földet közösen művelje, a gépállomás gépeit ingyen igénybe vegye, kapja a nagy állami segítséget, de a tehenétől megválni, a lovától megválni, sertését bevinni a termelőszövetkezetbe, ott, elvtársak, nagyon komolyan találkozunk a régi paraszti gondolkozással és nekünk ebben a kérdésben engedményt tenni nem szabad. Azt a nézetet is — ami a parasztoknál, különösen a középparasztoknál jelentkezik —, hogy az én istállóm nagyon jól be van rendezve, tehát ti még ezt nem tudjátok biztosítani, le kell küzdeni, és a termelőszövetkezetek létrehozásával a közös mezőgazdasági munkával együtt az állattenyésztést is el kell kezdeni; évek kellenek ahhoz, hogy egy termelőszövetkezetben kialakuljon egy helyes állattenyésztés. Itt vannak termelőszövetkezeti elnök elvtársak, ők is elmondhatják, hogy indultak az első évben, s hova jutottak el 5-6 év alatt, s a fejlődés most gyorsabb, és az állattenyésztésnél is ezt meg lehet teremteni. Meg kell azonban, elvtársak, vizsgálni a mi állattenyésztésünk helyzetét. Helyes volna, ha a Központi Bizottság ezt a kérdést napirendre tűzhetné, vagy állami szerveink tárgyalnák. Mi felfigyeltünk arra a jelenségre, hogy nálunk az állattenyésztési kedvvel van baj. Például a Fejér megyei parasztság évtizedekig Győr megyéből, Somogy megyéből, Tolna megyéből és Komárom megyéből vásárolta a szarvasmarhát. Nem törekedett arra, hogy szarvasmarhát tenyésszen. Ma is a hizlalási kedv nemcsak Fejér megyében, hanem a többi megyékben is erősebb, mint például a tenyésztési kedv. Olyan ösztönző tényezőket és olyan intézkedéseket kellene tenni, amelyek az állattenyésztés fejlesztését szorgalmaznák. A termelőszövetkezeti tagsággal folytatott beszélgetésből azt látjuk — és megmondják őszintén -—, hogy olcsóbb meghizlalni egy szarvasmarhát, mint felnevelni 3-4 éven keresztül tehenet, tenyészállatot. Ezt különösen érdemes megvizsgálni és szükséges megvizsgálni, mert például most a kocák hízóba állítása a következő évek sertéstenyésztésére kihatással lesz. Még egy javaslatot szeretnék tenni befejezésül. Az idei tapasztalataink azt mutatják a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatban, hogy a belterjesség értelmezése körül zavar él még a mi parasztságunkban és nálunk is, elvtársak. Nagyon sok tsz úgy fogta fel a belterjességet, telepítsünk szőlőt, telepítsünk gyümölcsöst és 297