A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

nem tudunk-e nagyobb mértékben előremenni —, ne csináljunk abból előre problémát, hogy a számítások szerint a hétéves terv folyamán, az utolsó év valamelyikében 60-70 ezer munkanélküli lesz. Előre ne csináljunk ebből ilyen problémát. (Kádár János elvtárs: Állítólag most 50 000 van.) Talán rátérnék most arra a kérdésre, amit Nagy elvtársnő mondott. Amit az elvtársnő mond, abban sok igazság van. Egy megjegyzést ahhoz, amit felhevültségében mondott. Gondolom, azt nem gondolta komolyan — vagy ha meggondolja, akkor visszavonja —, hogy ezek közül egy sincs, akinek megélhetésre, kenyérre, élelemre kell a pénz, hanem kalácsra kell. Abban a konkrét példában, amit mondott Nagy elvtársnő, elhiszem, így van, ahogy mondja. Én is tudok sok ilyen példát mondani. Amerre járunk az országban, látjuk, hogy ennél a termelőszövetkezetnél is, annál az állami gazdaságnál is a paprika, paradicsom odarohad, és 50 forint napszámért nincs, aki leszedje. Az 50 forintos napszám mellett még akkora kosárral is vihet haza, amekkorával akar, még sincs, aki leszedje. Tehát nagy munkanélküliség, nyomorban lévő emberek nincsenek az országban, mert akkor ilyen állapotnak nem szabadna lennie. Vagy pl. emlékeznek arra, amikor az Aeros Cirkusz elment Kecskemétre. Kecskemétről is jelentették, hogy a múlt évben másfélezer munkanélküli volt, az Aeros Cirkusz háromszoros napidíjért mégsem talált Kecskeméten 30 embert, aki sátrait felverje, a másfélezer munkanélküli között. Révész elvtárstól kértek katonákat itt is, ott is. Úgyhogy, elvtársak, ilyen van, de azért kb. az igazság az, ha összesen van 50 000 munkát kereső ember, jórészt fiatalember és jórészt asszony, ezeknek egy része, egyharmada, egynegyede, egyötöde tényleg olyan, aki szétszórva, szerte az országban tényleg családfenntartó, és családját tényleg eltartja. Gódor elvtárs javasolta, hogy az uránról is beszéljünk. Érdemes két szót szólni erről. Nekem az a véleményem, hogy ott, ahol az ércbányászatról beszélünk, egy mellékmondat erejéig meg lehet ezt említeni. Azt mindenki tudja az országban is és külföldön is, hogy nekünk van uránunk, és ha megemlítjük, mint távlati perspektívában energiaforrásunkat egy mondat erejéig, félmondat erejét — itt az ércbányászatról úgy is egy mondat van, hát abba az egy mondatba egy szó vagy két szó erejéig bevenni —, ebben véleményem szerint semmi vész nincs. Abban nagyobb bajt látok, ha nem említjük meg, mert — igaza van Gódor elvtársnak — belekapaszkodnak, hogy még azt is eltagadjuk, hogy uránunk van. Gódor elvtárs említette, hogy a cukor és a nyershús azonosan növekszik, holott a nyershúsnak szerinte jobban kellene növekednie. A cukornál tényleg az a helyzet, hogy exportra, mégpedig jelentős exportra gondolunk az ötéves terv végére, mert több baráti országban hiánycikk a cukor, és így nálunk a jelentős cukorfogyasztás mellett is többletcukorra gondolunk. A nyershústermelést tényleg, ha módunk és lehetőségünk van rá, növelni kell. a Földművelésügyi Minisztérium a tervezés további folyamán és a Tervhivatal is azt kell, hogy elsősorban vizsgálja, hogy az állattenyésztésünket hogyan tudjuk még előbbre vinni, nyershústermelésünket hogyan tudjuk növelni. De Gódor elvtársnak akkor nincs igaza, amikor azzal érvel, miért van itt a sertésszám csökkentés, mert ez ellentmond. Nem mond ellent. A sertésszám csökkentés helyes azért, mert ugyanakkor 110 ezerrel növeljük a mostanihoz viszonyítva a kocaszámot. És az egész sertésállományban nagyrészt áttérünk a hússertés tenyésztésére, és nem a sertéstartásra, ami azt jelenti, hogy 15-18 hónapig tartogattuk a sertést, hanem 7-8 hónap alatt 110-120 kilóra felneveljük. így a valamelyest csökkenő sertésszám mellett is sokkal több hústermelésünk lesz. 264