A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

Én azt hiszem, hogy több, de fogadjuk ezt el, hogy ezt az ipar fel fogja szívni. Én erről egyáltalában nem vagyok meggyőződve, mert hiszen az iparban is nagyon helyesen — Fock elvtárs elmondta ", a második ötéves tervben a termelékenységre nagyobb súlyt kell helyezni. Lehet, hogy a harmadik ötéves tervben már ilyen lehetőségek vannak, na de az emberek felszabadulnak, foglalkoztatni kell őket, és én azt hiszem, hogy bekötőutak építését, belvíz-hálózat [sic!] építését időben meg lehet szervezni, és a falun élő lakosság egy részének foglalkoztatottságát meg lehet oldani. Itt azonban van egy nagyon fontos kérdés. Egy kilométer bekötőút 550 000 forintba kerül. Ez olyan sok, hogy mi ezt nem bírjuk. Ebbe persze kő, szállítás, munkaerő van, úgyhogy az útépítés önköltségét felül kell vizsgálnunk, és meg kell találnunk azokat a módokat, hogy olcsóbban tudjuk ezeket megépíteni. A mezőgazdasággal kapcsolatban csak egypár általános megjegyzésem van, mert októberben részleteiben tárgyalja a Központi Bizottság az anyagot. 48 Akkor részleteiben kell kifejtenünk, hogy e célok elérésében milyen termelési politikát, módszereket kell alkalmazni, hogy teljesítsük, túlteljesítsük feladatainkat. Azon­ban már itt előre meg lehet mondani, hogy a célkitűzések reálisak. Kossá elvtárs azt mondja, hogy lazák. Ajánlja, hogy ne az 1954-58-hoz, hanem az utolsó tíz évhez viszonyítsunk. Rosszabb az utolsó tíz év termelési átlaga, mint az 1954-58. éveké. 1959-hez nem lehet hasonlítani, mert ez egy kiugró esztendő. Nem lenne reális. Én azt hiszem, hogy a legreálisabb az, hogy 1954r-58-hoz hasonlítjuk. Ez nem zárja ki, hogy mi ne teljesítsük túl, hogy a tervezés időszakában ne fejlesszük. Egypár ilyen dolgot mondok (Kádár elvtárs: szocialista átszervezés és ez), elvtársak, ami reális­sá teszi az egészet. Egypár számot, 1938-tól az első ötéves tervig 48 ^ a mezőgazda­ság 2,8%-kal fejlődött. Szóval egyhelyben topogott. De az első ötéves terv időszakában 8%-kal. Ugyanakkor nőtt a lakosság és nőtt a fogyasztás. Most a hároméves terv alatt a kitűzött 12% helyett biztosan lesz 15%. Ezt ki lehet már számítani, elvtársak, még hogyha jövőre nem is érnénk el a céljainkat. Persze, mi nem ezzel számolunk. Most, amikor a 3 éves tervtől számítva 20%-ot irányzunk elő, egy viszonylag magas szintről, ezért ez reális dolog. 1954-58-hoz képest, 1961­65 átlagában 30-35%-ot tervezni, azt hiszem, reális, azért mert nekünk közben a szocialista átszervezést végre kell hajtanunk. Itt meg kell mondjam azt is elvtár­sak, hogy ez nemcsak nagy munka és nagy feladat, hanem ez adja meg a lehetősé­gét annak, hogy a termelést így fellendítsük. Nem lehet megérteni másképp ennek az esztendőnek az eredményét csak azzal, hogy ilyen nagymértékben előrehalad­tunk a termelőszövetkezetek terén. Volt eső, az nagyon jó volt. De nagyon sok segítséget kapott a mezőgazdaság gépben, műtrágyában stb. Az embereknek, annak a félmillió embernek ez az új hozzáállása döntötte el végeredményben a dolgot. A gyakorlatban ez bebizonyosodott. Ezzel számoltunk akkor, amikor ilyen célkitűzéseket javasoltunk és reálisnak tartunk. A másik ilyen dolog, hogy a nagyüzemi formák lehetővé teszik olyan termékek előállítását, amivel eddig nem tudtunk foglalkozni. Itt van pl. az olaszbúza vagy a bőtermő búzafajták kérdése, amely közül most kipróbáltuk az olaszbúzát. Ebben az évben rekordtermésünk van hosszú évekre visszamenőleg. Az országos átlag lOq lesz kereken, és az olaszbúzából elő lehet állítani 30q-t. Ilyen lehetőségek (közbeszólás: sikértartalma milyen?) Elvtársak, az olaszbúzából, hogy megnyug­tassak mindenkit, süttettünk kenyereket, eljuttattuk az elvtársaknak. Tiszta o­laszbúzából, keverve, meg saját búzánkból. Elég sok elvtársnak juttattuk el. Akiknek eljuttattuk, nem tudták a különbséget megállapítani. A tudományos vizs­222

Next

/
Thumbnails
Contents