A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

ni, hogy pl. egyik oldalon nem tudjuk a kellő megtermelt — a mezőgazdaság által megtermelt — tejet felvásárolni, szállítani, feldolgozni, ugyanakkor a másik oldalon pedig a közönség részéről a fogyasztók részéről jelentkező igényt nem tudjuk kielégíteni. A mennyiségi fejlesztés mellett azonban, amelyik alapvető feladata az élelmiszeriparnak, hogy a mezőgazdaság által termelt mennyiségeket feldolgozza, azonban további feladata is van az élelmiszeriparnak, amely fokozott igényekkel, az emelkedő életszínvonallal szorosan összefügg, a kulturáltság növekedésére való felkészültség, további minőségjavításnál bőven van még ezen a területen tennivaló, és a modern háztartás igényeinek a kielégítése, amire még ez idáig még csak kezdeti lépéseket tettünk [sic!]. Itt tehát műszaki lemaradásunk nagymértékű felszámolásáról és kapacitásnövelésről van szó. Ugyanakkor az élelmiszeriparon belül vannak ágak, ahol az adottságok, lehetőségek kihasználása nagy népgazdasági tartalékokat szabadít fel. Szurdi elvtárs az előbb említette a malomipar kérdését. Magyarországon a malomipari kapacitás, amely a régi Magyarországon épült fel, messzemenően felesleges. Magyarországon több mint 800 malom van, amiből 500-550 malom felesleges. Ezeknek az üzemeltetése rendkívül drága, nem beszélve arról, hogy ezeknek a malmoknak a nagy részét egyéb lehetőségek, raktár, helyi üzemek felhasználására lehetne biztosítani. Itt van pl. a dohánygyár. Öt dohánygyárunk van, megfelelő korszerűsítéssel, távlatban a szükségletünket két dohánygyár tudná fedezni. Az élelmiszeriparra vonatkozó direktíva csak a tejet emeli ki, ahol a korszerűsítést, kapacitásnövelést kell biztosítani. Az előttünk álló feladatok és a mezőgazdasági termelés növekedése szükségessé teszi, hogy a tej mellett a konzervipart és a cukoripart is mint fejlesztendő iparágakat megemlítsük. A direktíva kitér egy sörgyár építésére is. Tekintettel arra, hogy az élelmiszeripar előtt álló fejlesztési feladatok egyik-másik iparágban rendkívül nagyok, az anyagi eszközök nagymértékű igénybevételét vetik föl, illetve igénylik, én javasolnám — mert még a vita ezen a területen tart —, hogy a sörgyárra vonatkozó, illetve a sörgyár építését a direktívából hagyjuk ki. A magam részéről az élelmiszeripar és az ezzel összefüggő területek terveit megalapozottaknak, szolidaknak tartom. Én feltételezem azt, hogy a mezőgazdaságnak az előirányzatnál esetleges magasabb termelése további lehetőségeket fog biztosítani. KOSSÁ ISTVÁN elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Fock elvtárs és Kádár elvtárs is tett olyan megjegyzést, hogy ha ma elfogadjuk az előirányzatokat, az elfogadott számok kötelezőek lesznek. Ha ezt az arányokra értették az elvtársak, egyetértünk, de ha részlet számokra, akkor vitatkozni kellene. (Fock elvtárs: Csak azt, ami az irányelvben van, a számítási anyag, az más...) Csak azért, mert amit mi megkaptunk már mint előzetes számokat, és a mostani számok között, ha nem is alapvetően, de lényeges különbségek vannak, és azt hiszem, nem a Központi Bizottság a hely, ahol ezeket a számokat vitatni kellene. Tehát az arányok kérdésében egyetértünk. Én általában egyetértek az előterjesztéssel, az abban foglalt arányokkal, két helyen azonban nem értek egyet vele. Az első a mezőgazdaság. Én nagyon határozottan lazának tartom a mezőgazdaság előirányzatait. Igaz, hogy a bázishoz viszonyítva jó az előirányzat, csakhogy mi a bázis, az szerintem — az 1954-58-as bázis, most éppen azt használjuk — nagyon önkényes. Ha visszagondolok a régebbi dolgokra, valahányszor még tervet elfogadtunk, mindig más bázist használtunk. Volt rá eset, amikor tízéves átlagot 211