A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

egyet nem értők meg fognak ezért minket bírálni. Mi 1956-ban védekező pozícióból harcoltunk; a mi agitációnk olyan volt, hogy nem igaz, hogy olyan rossz ez a szocializmus, lehet itt élni is, aztán utána mondtuk, hogy egész tűrhetően lehet itt élni, s így lassan két év alatt váltottunk vissza arra, hogy nemcsak tűrhetően lehet itt élni, hanem itt érdemes lelkesen dolgozni, önfeláldozóan, önzetlenül. De ez még nem uralkodó az agitációban. Valamit még a dolgozók felé is kellene mondani. Ezt a parasztoknál úgy pedzegetjük már, hogy ne csak önmagára gondoljon, van neki társadalmi felelőssége is, de azért a munkásoknál is van ilyesmi. Most dolgoznak elég jó kedvvel, mert nem is molesztálják annyira az embereket, a kereseti viszonyok tűrhetőek, s ezért dolgoznak. De azért ennél több kell a munkásosztálynak ahhoz, hogy a szocialista társadalom fel legyen építve. De hogy ezt megtehessük, mégpedig úgy, hogy legyen a lábunk alatt erkölcsi talaj — hogy így mondjam —, ahhoz kritikusabbnak kell lenni önmagunkkal szemben is. Itt jelentkeznek azok a kérdések, amiket nem először hozunk szóba, hogy azt mondjuk az embereknek: takarékoskodjunk! Rendben van, takarékoskodjunk! De ha mi megnézzük a mi tervezési szisztémánkat, amelynek egy része még mindig az — hisz az újság ezt helyesen írta meg —,

27 hogy akkor kap nagyobb prémiumot, ha tovább tervezünk, tervezünk, s még 8 dokumentumot hozzáragasztunk, olyasmit is, ami az építkezéshez nem is kell. Akkor kap prémiumot. Ha ésszerűen, célravezetőén, gyorsan, a józan emberi ész szerint tervez, akkor elesik a keresettől. Aztán itt vannak ezek az üzletátalakítások, meg micsodák. Tényleg az újságban benne volt, hogy megszűnnek a felesleges üzletátalakítások, mert a Fővárosi Tanács illetékes osztálya egy körlevelet adott ki.

28 Mi tudjuk, hogy nem szűnnek meg. Egyáltalán nem szűnnek meg. Mondjuk: nem olyan esztelenül mennek talán most, mint korábban. Ez egy hosszú, keserves harc. Az emberek utaznak, jönnekmennek, szemüket kiverik olyan jelenségek, amelyekről ők azért tudják, hogy ez millió és millió forintba kerül, és azt is tudják, hogy csak egy erélyes intézkedés kellene a felső vezetés részéről, és rend volna. Ez nincs. Sok ilyen kérdés van. Tehát a szocialista lelkesedés felszításához igenis szükséges, hogy a párt és a kormányszervek gazdasági irányító munkájában sok minden, és gyorsabban változzék, ha azt akarjuk, hogy a szocializmus gyorsabb ütemben épüljön. Mert hovatovább ez is egy akadálya a gyorsabb fejlődésnek. Ott van az a bizonyos szakmai korlátoltság. Fock elvtárs tud jó példákat, mondott is egypárat, hogy pl. 1957-ben, amikor semmi tőke nem volt talán a kormány kezében, vagy 1958-ban, amikor kevés volt, akkor megmondták a miniszter elvtársaknak: kedves miniszter elvtársak, beruházás mint általános terv, e pillanatban nincs. Most ahhoz van erőnk, hogy bizonyos cikkek termelését előremozdítsuk, bizonyos kevés számű gyárban valamit beruházzunk. A többiről nem tudjuk, hogy mi lesz. És akkor ezt mindenki megértette. Sikerült egy bizonyos koncentrációt végrehajtani. Most már ez nincs. Ott van az az eset, ami például Csergőéknél történt: ők tudtak koncentrálni 1957 második felében, meg 1958-ban, most már nem tudnak, most már mindent akarnak.29 Az egész minisztériumi fronton, minden vonalon akarnak beruházást és egyöntetűen fejleszteni, holott arra még mindig nincs meg az erő, és talán a szüksége sincsen meg. Ezt én nem akarom sokáig részletezni, csak azt akarom ajánlani, egy önálló fejezetet iktassunk be, aminek a lényege valahogy az legyen — ne ezek a szavak legyenek, nem a szavakon van a hangsúly, de a lényege az legyen —, hogy a vezetés színvonalának méltónak kell lenni ahhoz a lelkesedéshez és törekvéshez, 195