A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

jelenti. A kongresszus elvi kérdéseinek tárgyalásánál figyelmet érdemel az, hogy a XX. kongresszus irányvonalán alapszik, és azt fejleszti tovább a XXI. kongresszus is. Feltétlenül említést kíván az a harc, amit a Szovjetunió Kommunista Pártja vívott a XX. kongresszus

31 irányvonalának megvédéséért. Amint ismeretes, ezt az irányvonalat az SZKP-n belül támadták, balról, dogmatikus és szektás pozícióból, az ismert csoport tagjai: Malenkov,

32 Molotov,

33 Kaganovics

34 stb., akiket egyébként személyileg összekötött az a felelősség, ami a régi dolgokból mindegyikőjükre háramlik, a személyi kultusz idején elkövetett különböző káros ténykedésük alapján. Megvédték velük szemben a vonalat. Mindnyájan ismerik azt az elég kritikus helyzetet, ami 1957 nyarán ennek a csoportnak a lázadó fellépése következtében előállt, és amit akkor a Központi Bizottság semmisített meg.

35 Említést érdemel magának a személyi kultusznak a kérdése. Egyszer-kétszer idézőjelbe tett „filozófiai kérdésre" is kell válaszolnom, mert nálunk mindég van egypár ember, aki jóval okosabb, mint az átlagember, és akiknek már csak olyan gondjaik vannak a világ fejlődését illetően, hogy vajon Hruscsov nem személyi kultuszra tör-e, meg hasonló, hát kell ezekre is válaszolnom. Az a véleményünk, benyomásunk — meg kell mondani —, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságában a személyi kultusznak semmiféle talaja nincs. Ez az a Központi Bizottság, amelyik 1957 nyarán fellépett, megsemmisítette ezt a pártellenes csoportot, és ez az a Központi Bizottság, amelyik 1953

36 óta lényegében harcolt a személyi kultusz maradványai ellen, és azt fel is számolta. Ami Hruscsov elvtárs személyét illeti, nem tudom, elvtársak, hogy erről illik-e vagy sem beszélni, de a benyomást meg kell mondani. Nekünk az a benyomásunk, hogy ez az ember egész életében harcolt a pártbürokratizmus, meg mindenféle ellen, gyakorlati ember volt, aki az élethez olyan közel áll, mint kevés más, és ez az ember a mi benyomásaink szerint gyűlöli a bürokratizmust, a nehézkességet, a fecsegést — szóval mindazt, ami jellemezte ezt a nem nagyon termékeny vonalat, ami a személyi kultusszal járt a pártmunkában —, a hízelgőket, a talpnyalókat pedig nem bírja. Nem hiszem, hogy egy makulányi is lenne ebben az emberben, ami a személyi kultusz irányába vinné őt, amikor végeredményben óriási személyi érdeme is van abban, hogy a személyi kultusz különböző maradványait felszámolták, és az utolsó ilyen nekilendülését is letörték 1957 nyarán. De, ami ugyancsak említésre érdemes, az az, hogy — és azt hiszem, ez a legfontosabb ennél a személyi kultusznál, dogmatizmusnál, szektariánizmusnál — a dolgozó tömegekben nincs talaja. Kár ilyen filozófiai feltételezésekbe bonyolódni. Nekünk az a véleményünk, mindenféle más benyomás alapján, hogy a pártellenes csoport, amely az elnökségben zavart csinált, utána még zavart tudott volna csinálni a Központi Bizottságban is, amire már persze nem volt módja. Nekem az a véleményem, hogy a szovjet munkások, meg általában a szovjet kommunisták darabokra tépték volna őket. azért mégis keserves tapasztalatok árán és nem olcsón jutottak hozzá a szovjet kommunisták és a szovjet dolgozók azokhoz a tapasztalatokhoz, amelyek oda vitték őket, hogy a legmélyebben elítéljék és kíméletlenül harcoljanak a személyi kultusz mindenféle maradványai ellen. Ha valakinek ilyen aggodalma van valahol a becsületes párttagok között, akkor nyugtassák meg ezt illetően. A Szovjetunió Kommunista Pártja megvédte a lenini vonalat nemzetközi síkon, közelebbről meghatározva jugoszláv oldalról jelentkező revizionista támadással szemben is. A jugoszláv revizionisták támadása valóban a XX. kongresszus vonala ellen irányult mindenféle kérdésben. Maga ez a kongresszus is bizonyítékát 10