A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

lyest tárgyalni a döntő kérdést, a párt és a tömegek kapcsolatát. Ezen a vonalon, a tömegszervezeteken és a tömegmozgalmakon keresztül. Ami a tanácsokat illeti, elvtársak, itt még adósok a tudósok is, meg a politikusok is, meg mindenki, hogy mi az ördög is ez a tanács? Eddig már ismerjük azt a jellemvonását, hogy néphatalmi szerv, tehát dönt dolgokban, rendeleteket hoz, intézkedik; azután államigazgatási szerv, mert kormányutasításokat hajt végre, azután a gazdasági irányítás szerve — és fejlődik, erősödik ez a vonása —, és végül tömegszervezet. Nem bírjuk mi kifejteni ilyen tézisekben, hogy mi az a tanács. Az helyes, amit itt többen szóvá tettek, hogy esetleg utalva a tanácsrendszer erejére, húzzuk alá a tanácsok történelmi szerepét, vagy pedig azt, hogy mint rendszer kiállta a próbát. Itt van egy kis hiba a tanácsoknál, mert eredetileg mi azzal szerettünk volna foglalkozni, hogy hogyan és milyen irányban fejlesszük a munkájukat, az egyes vonalakon, de sajnos ezt kidolgozni ez ideig nem sikerült. S nincs is reményünk arra, hogy a kongresszusig frázisokon kívül valamit tudnánk mondani. Arra gondolunk, hogy abban a bizonyos külön anyagban, amit a Központi Bizottság elé hozunk — hogy központi bizottsági határozattal kezdjünk dolgozni —, államigazgatási, néphatalmi szervek, gazdaságvezetés stb., ott a tanácsokkal nekünk komolyan kell foglalkozni és meghatározni, hogy milyen irányban vigyük tovább a munkát. A diktatúra magyarázásáról, amely itt részben ilyen mentegetődzőleg van felvetve és nem támadólag, meg kell a szöveget újra nézni, hogy helyesen legyen felvetve. Azonban a politikai mérlegelésről nem szabad nekünk megfeledkezni. Azért nekünk számba kell venni, hogy a proletárdiktatúrában él vagy 7 200 000 felnőtt ember, abból azonban kommunista — mondjuk, ha a fiatalokat is számítjuk — 600 000 ember, erről nekünk nem szabad megfeledkeznünk. Ez olyan védekezés is, de nemcsak védekezés, mert annak idején az orosz bolsevikok ezt ki is fejtették, meg is magyarázták, hogy miért nagyon fontos politikailag, hogy még a proletárforradalom, a fegyveres felkelés kirobbantása is az ellenség támadására adott válaszként történt. Emlékeznek rá, hogy megtámadták a Pravda nyomdáját, és az volt az utolsó csepp.

93 Mert a politikailag elmaradt nagy tömegek szemében mindig a támadó a felelős és a bűnös. Nekünk ezt mérlegelni kell, hogy jól van, vagy nem jól van ez a diktatúra, de én azt hiszem, hogy politikailag hasznos az a fejtegetés, ami ott van. Akkor igenis az volt előtérben, és szükséges és helyes volt, és hogy ez a vonása jelenleg már nem olyan éles, és a jövőben valószínűleg még kevésbé lesz éles, és előtérbe kerül a gazdasági, kulturális, szervező vonása. (Marosán elvtárs közbeszólása: Ez inkább regisztrál most, ez történt.) Nem, itt arról van szó, hogy védekezünk, vagy nem, vagy támadólag vetjük fel. Meg kell még egyszer a szöveget nézni, lehet-e javítani vagy nem. Egyébként itt voltak észrevételek, amelyeket az irányelvekben nagyon nehezen tudunk érvényesíteni, de a kongresszus egész tanácskozásában lehet érvényesíteni. Pl. azt, hogy nálunk az anyagi érdekeltségre való apellálás túl hangsúlyos, mondjuk az öntudatra való apelláláshoz képest. A kongresszus egész tanácskozásában fel lehet vetni, de itt a tézisekben nagyon belebonyolódni nem tudunk. Ez a kérdés itt bennünket a fő vonatkozásában érdekel, mint a szocializmus építésének egyik nagyon fontos eszköze, a szocialista bérezési elv és az anyagi érdekeltség. Más dolog az a kérdés, hogyan jelentkezik az agitációban. Kiss Dezső elvtársnak volt egy sor észrevétele, ami helyes, és figyelembe kell venni. Felmerült, részben vitakérdésként — Török elvtársnál —, hogyan tárgyal149