A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

amelyek már bizonyos távolságokat megjártak, és újra itt vannak a Földön, az ember nézheti őket. Itt meg lehet érteni, hogyan tudják az ejtőernyős szerkezettel, nagy magasságokról élve visszahozni a kutyát, annak ellenére, hogy a külső burok, a farokrész majdnem elég, még az ejtőernyős szerkezet fékezése dacára is. Megnéztünk egy kiállítást az atom békés célokra való felhasználásáról. Nagyon érdekes, szép, miránk azonban a legnagyobb benyomást a fiatal specialisták tették. Egész fiatal emberek ezek — húsz és harminc között —, akikhez képest mi elemi iskolások vagyunk ebben a kutatási témakörben. Le a kalappal a magabiztosságuk, a tudásuk, a kvalifikációjuk előtt. Pedig valószínű, hogy a legfontosabb kutatóik azok, akik ott a demonstrációkat, a kiállításokat végzik. Tényleg, az embernek úgy tűnik, mintha valami új világ emberei volnának. Egész fiatal emberek, és olyan előadásokat tartanak, hogy néha jó, ha csak a felit érti meg az ember. Nincs olyan szakismeretünk, kicsit elmaradtunk. Lehet, hogy a mostani gimnazistákjobban megértik, azoknak az érdeklődési köre sokkal inkább kiterjed ilyesmire. Ehelyett mi foglalkozunk a szektarianizmussal, meg hasonlókkal - s közben ezek a fiatalok meghódítják a világot. Egy gazdasági-kutató kiállításon volt Apró elvtárs, az FM meghívására, a baromfigyárban. Mi nagyon ösztökéltük őt, hogy nézze meg, mert ez számunkra megoldandó kérdést jelent. Meg szeretném említeni, hogy Hruscsov elvtárs ajándékozott nekünk két filmet ebből a témakörből. Az Egyesült Államokban készítettek filmet azok a szakembereik, akik ott jártak, a baromfi gyorshizlalásról, a marhahizlalásról. Elküldte, hogy nézzük meg. Amikor hallotta, hogy tetszik, nekünk ajándékozta, a szakembereinknek. Végül megemlítem, az ottani munkánkból — bár ez nem munka volt, hanem egy rendkívül baráti gesztus és megtiszteltetés —, hogy a kongresszus egy munkaszüneti napján — volt közben egy vasárnap — mi majdnem az egész napot Hruscsov elvtárs családi körében töltöttük. Ez úgy történt, hogy kihallgatást kértünk, és visszaüzenték, hogy milyen ügyben, ha valamilyen kérdéseket akarunk feltenni, akkor specialistákat hívnak oda. Mi mondtuk, hogy megbízásunk van a gobelin átadásával kapcsolatban, különösebb kérdéseket felvetni nem akarunk, van most elég dolguk. Erre azt mondta Hruscsov elvtárs: töltsék velünk a vasárnapjukat. Nagyon nagy baráti gesztus volt ez. Este még azt mondta, menjünk el együtt a színházba, mi azonban nem akartuk túlzásba vinni a dolgot, mert ez az egy munkaszüneti nap volt, mi magyarok az egész napját elvettük, ha a színházba is elmegyünk, akkor ez talán az újságba is bekerül, és másoknak rosszul esik. Megköszöntük és mondtuk, hogy inkább hazamegyünk a szállásunkra. Végül be kell számolnunk, hogyan utaztunk haza. Ezt azért említem meg, mert bizonyos tekintetben kicsit körülményes volt. A kongresszus időtartama alatt influenzajárvány volt Moszkvában, ahhoz hasonló, ami itt volt nálunk 1957 őszén. Sok ember megbetegedett a külföldi delegátusok közül is. Volt olyan, aki kétszer is beleesett: például Gomulka elvtárs. És sokan, pl. Csou En-laj

24 és Duclos

25 elvtárs, magas lázzal egy pár napig feküdtek, aztán túlestek rajta. A mi küldöttségünk vitézül harcolt az influenza ellen, mégpedig két síkon: népi gyógyszerrel, meg tudományos gyógyszerrel is, egyébként mind a kettőt orvosi tanácsra. El is értük vele, hogy amíg ott voltunk, nem voltunk betegek. Végig rendesen részt vettünk a munkában. Lehet, hogy a 72-ből a mi küldöttségünk az egyetlen, amelyik nem volt beteg. Aztán az történt, hogy a népi gyógymódot Fock elvtárs egy 7