A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

lenni, hogy ez a felszabadítónk, a Szovjetunió. Lehet, hogy már ezt figyelembe veszik, de hát mégis meg akartam említeni. Itt van egy formula a 27. oldalon a 25. pont első bekezdésében, hogy „vannak eredményeink iskoláinkban a pedagógusok és a tanulóifjúság szakmai és világnézeti fejlődésében is". Az én véleményem szerint, elvtársak, nem helyes a pedagógusokat és a tanulóifjúságot egy sorba helyezni. Ez nem egy platform, ez nem egy réteg, ez nem egy és ugyanaz. A pedagógusok nevelik az ifjúságot, az ifjúságból az lesz, amivé neveli társadalmunk, a pedagógus és a család segítségével. Ezt a két dolgot nézetem szerint el kell választani. Egyébként is szó van az ifjúság szakmai és világnézeti fejlődéséről, a pedagógus és az ifjúság fejlődéséről. A pedagógus szakmája az, nem az ifjúság szakmája. Szóval sehogy sem tartozik össze. Én az elvi részét veszem a dolognak. A pedagógusokra rendkívül nagy súlyt helyezzünk. A párt ezt teszi 1957 eleje óta, és ezt folytatni kell. És itt én még meg akarom mondani, hogy nézegetek tankönyveket. Nem minden téren van még rendben a dolog. És lehet, hogy itt valahol be kellene azt is venni, hogy a tankönyvekre nagy figyelmet kell fordítani. Nem tudom, hogy anélkül, hogy ezt a szövegbe belevennénk természetesen, nem kellene-e itten a Kommunista Ifjúsági szövetségnek valamilyen külön feladatot adni. Még amellett, hogy a Népművelési Minisztérium

54 és más szervek foglalkoznak vele, hogy valahogy patronálják ezt a dolgot, hogy jobban menjen, hogy valóban ne félnacionalisták, negyednacionalisták írják ezeket a tankönyveket, és hogy gyorsabban is készítsenek olyan tankönyveket, amelyek még nem készültek el, és ahelyett, amelyek a régi világból maradtak ránk. A befejező résznél, ahol a nemzetközi politikáról van szó, én azt hiszem, elvtársak, hogy a mi kongresszusunk nem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy Algériában háború van, nagyon véres háború, már öt év óta. Egy kommunista pártkongresszusnak ebben a kérdésben nyilatkoznia kell — és egyáltalán nyilatkoznia kell nézetem szerint — az elnyomott népek felszabadító harcáról, és ebben az összefüggésben az algériai háborúról, mikor is kifejezésre jut, hogy pártunk teljes egészében az algériai harcosok igaz ügye mellett áll. Ezzel, elvtársak, én be is fejezem. Megjegyzem, hogy a sok megjegyzésem mellett én a dokumentumot igen jónak tartom és nagyon könnyen olyan állapotba hozhatónak, hogy valóban a vita alá tudjuk bocsátani. Nekem az az észrevételem a Szervezeti Szabályzattal kapcsolatban, hogy mérlegelés tárgyává kellene tenni, javasoljuk-e a kongresszusnak a párt nevének megváltoztatását, Magyar Kommunisták Pártjává. Nekem az az érzésem, hogy ez rátenné az i-re a pontot. Az ország konszolidálódott, a párt konszolidálódott, a párt erősebb, mint valaha, a párt vállalja a mi pártunk egész hősi múltját. A Magyar Szocialista Munkáspártnak szintén van tradíciója.

55 Az idősebb elvtársak emlékeznek rá, milyen nagy jelentősége volt annak, annak idején. De azért mégsem volt az, amellett volt illegális kommunista párt, az inkább egy olyan fedő pártja, szervezete volt. Erről nem is kell sokat magyarázni. Én azt mondom, hogy mérlegelés tárgyává kell tenni. Most augusztus van, a kongresszus valamikor november végén lesz, még addig elmúlik egy bizonyos idő a vitára, sőt a vitának lehetne ez belső része, kérdése, ha talán nem is hoznánk mindjárt nyilvánosságra, de valahogy nekem az az érzésem, hogy a párttagok ezt a dolgot igen jól megértenék. Semmi különösebb ellenvetést nem váltana ki, mikor lesz újra kongresszus? Talán három év múlva, azt hiszem, így írja elő a Szervezeti Szabályzat is. A konszolidáció megvan, elvtársak, a tömegek hangulata jó. Én meg szeretném mondani, elvtársak, hogy volt 122