A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

JEGYZET 1 A Titkárság létszámát egy fővel felemelték, és egy személycserére került sor: Kállai Gyula helyett Szirmai Istvánt választották KB titkárnak; az új KB titkár: Fehér Lajos. 4. A Központi Revíziós Bizottság tagjai (1959-1960-ban) Az 1959. december 5-én megválasztott KRB tagjai: Fodor Gyula* az Országos Nyugdíjintézet igazgatója; Böjti János minisztériumi főosztályvezető; Czett József a kispesti Vörös Október Férfiruhagyár igazgatója; Csikesz Józsefhé a Budapesti Pártbizottság titkára; Györe JózseP nyugdíjas; Horváth János a LX. kerületi pártbizottság első titkára; Karakas László* az ÉDOSZ főtitkára; Kádas István* a SZOT Sportosztályának vezetője; Kruzslák Béla* minisztériumi osztályvezető; Maros Józsefné az V kerületi pártbizottság első titkára; Nöhrer Árpád az Élelmezésügyi Minisztérium Pártbizottságának titkára; Polonyi Szűcs Lajos* a pénzügyminiszter első helyettese; Rágó Antal a Pest- és Nógrád Megyei Állami Gazdaság Igazgatósága vezetője; Róka Mihály vezérőrnagy; Terényi László a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének főtitkára; (A KRB újból Fodor Gyulát választotta elnökének.) JEGYZET 1 A KRB létszáma ekkor 15 főre bővült, a korábbi tagokat — Szilágyi Béla kivételével — újjáválasztották, ezeket a személyeket *-gal jelöltük. 5. A Központi Ellenőrző Bizottság tagjai (1959-1960-ban) Az 1959. december 5-én megválasztott Központi Ellenőrző Bizottság tagjai: Nógrádi Sándor (A KEB elnöke) Mulató János Alpár Mihály Nezvál Ferenc* Asztalos Géza* Papp Lajos* Birkás Imre* Péteri István* Maróti Károly* Sebes Sándor Mózes Viktor* JEGYZET 1 1959. február 24-től — az egészségügyi okból felmentett Somogyi Miklós helyett — a PB határozata alapján ideiglenes jelleggel Birkás Imre töltötte be a KEB elnöki funkciót. December 5-én a KEB létszámát 9-ről 11-re emelték, ebből 7 fő — *-gal jelölt — korábban is tagja volt. 998

Next

/
Thumbnails
Contents