Nyulásziné Straub Éva: A Kossuth-emigráció olaszországi kapcsolatai 1849–1866 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 34. Budapest, 1999)
Európai politikai körkép 1848-1849
idején még előző álláspontjának ismertetésével keresték fel, az új utasítás szerinti tárgyalások a világosi fegyverletétel előtt már nem kezdődhettek meg. A forradalom híre olvasható volt az amerikai sajtóban is, elsősorban Pulszky Ferenc és Teleki László amerikai baráti kapcsolatai révén. Londonban és Párizsban egyaránt sikerült olyan jómódú, amerikai értelmiségiekkel összeköttetésbe kerülni, akik a magyar szabadságharcot az amerikaiak szemében pozitív oldalról mutatták be, és ezzel a magyar ügy iránti szimpátia kialakulását lehetővé tették. Az amerikaiaknak imponált az, hogy egy alkotmányos kormány küzd az abszolutista rend ellen, ugyanakkor Clayton és Palmerston külügyminiszterek egy angol-amerikai szövetség gondolatát pártolták, amelyben némi szerepet a magyar ügy felkarolása is kapott, mint Palmerston rokonszenvének távoli országból, így bizonyos felelősség nélküli visszacsengése. Ennek a politikának következménye, hogy az 1850 februárjában Törökországba, új állomáshelyére érkező George P March, a kongresszus döntése alapján, átadta Clayton külügyminiszter üzenetét, amelyben felajánlják a Portának az emigránsok Amerikába szállítását. A XIX. századi gyors gazdasági fejlődés következtében Amerika jelentős gazdasági érdekeltségeket szerzett Európában. A gazdasági kapcsolatok kiszélesedése felvetette azt a kérdést, hogy nem szükséges-e a nemzetek sorsának alakításában is részt vállalnia az addigi paszszív szemlélődés helyett. Az amerikai politikában ez annyit jelentett, hogy támogatni kell mindenkit, aki a nemzeti önrendelkezés talaján áll és alakít kormányt, és ha az így megszerzett hatalmat meg is tudja tartani. A forradalom kezdetétől fogva rokonszenv övezte Amerikában a magyar ügyet, a sajtó folyamatosan foglalkozott az eseményekkel. Az amerikaiak sok hasonlóságot véltek felfedezni a magyar és az amerikai szabadságharc között. Ennek a szimpátiának köszönhető, hogy Kossuth 1848 novemberében Stilest, a bécsi amerikai ügyvivőt kérte fel közvetítőnek osztrák-magyar kiegyezési javaslatához. Schwarzenberg határozottan visszautasította Kossuth elképzelését éppúgy, mint pár nappal később, november 29-én, a szintén Stiles útján tett, fegyverszüneti javaslatot Windischgraetz. Stiles kormánya külön jóváhagyása nélkül teljesítette Kossuth megbízatását; tehette ezt azért is, mert Clayton külügyminiszter és Taylor elnök közismerten magyarbarátok voltak. A függetlenségi nyilatkozat hírére az amerikai politikai körökben határozott igényként vetődött fel Magyarország elismerése, de erre legkorábban a kongresszus őszi ülésén kerülhetett volna sor. A kongresszusi javaslat beterjesztése érdekében Clayton Dudley Mann kereskedőt kérte fel, hogy a helyszínről tegyen jelentést. Mann azonban már csak Bécsig jutott, és hogy ne okozzon csalódást, újsághírekből küldte megjelentését. A világosi fegyverletétel híre „időben" érkezett, így a kongresszus már csak az emigránsok sorsáról tárgyalhatott. Az előzőek alapján megállapíthatók az erővonalak az európai politikában, azonban a nagyhatalmi törekvések a gyakorlatban sokkal összetettebbek. A tényleges cselekvést gyakran rövidtávú gazdasági érdekek és a katonai erőviszonyok határozzák meg, nem stratégiai vagy ideológiai elképzelések. Ez figyelhető meg például az angol politika magatartásában a magyar forradalom elleni orosz invázió esetében is.
