Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16.-1895. január 13. 2. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

1893. március 30. 19./12./ Helyeslőleg tudomásul vétetett. 21. a Tárgyalások a honosítási eljárásról Németországgal tervezett egyezmény ügyében 20 A belügyminiszter úr előterjesztette, hogy a minisztertanácsnak 1891. október 30-án kelt határozatával hivatali előde arra hatalmaztatott fel, hogy a magyar kor­mány és a német birodalmi kormány között nyilatkozatok kicserélése útján egyez­mény köttessék az egyik állam honosainak a másik állam honpolgári kötelékébe való felvételénél követendő eljárás iránt. Megindíttatván ez iránt a tárgyalások, a közös külügyminiszter úr azon a véleményen volt, hogy elégséges volna a követendő eljá­rást jegyzékek váltása útján megállapítani; ellenben az igazságügy-miniszter úr a megállapodásnak ily módon létesítését nem tartotta eszközölhetőnek, sőt szükséges­nek nyilvánította, hogy a létesítendő egyezmény törvénybe is iktattassék, mert az eljárás szabályozása oly értelemben terveztetik, hogy az egyik állam polgára a másik állam honpolgári kötelékébe csak akkor vehető fel, ha illetékes hatósági bizonylattal igazolja, hogy elébbi hazájának honpolgári kötelékéből elbocsáttatott, vagy hogy az elbocsátásnak semmi akadály sem áll útjában, vagy hogy eddig hazája törvényei ér­telmében eredeti állampolgárságát egyéb módon elvesztette. Minthogy ilyen feltételt a magyar állampolgári kötelékbe való felvételnél az állampolgárságot szabályozó 1879:L. te. nem ismer: az ilyen feltételt megállapító nemzetközi egyezmény csak a törvényhozás hozzájárulásával létesíthető. Az előadó miniszter úr osztván az igazságügy-miniszter úr nézetét, felhatalma­zást kért, hogy az 1891. évi október 30-án hozott minisztertanácsi határozatnak ily értelemben való kiegészítése mellett ily irányban folytathassa a tárgyalásokat. A kívánt felhatalmazás megadatott. 21 Jegyzetek a A 22-24. pontokat nem közöljük. 1 Ld. még 1890. szept. L/8., 1891. okt. 13./15., okt. 14./3., dec. 5./20., 1892. ápr. l./l.,jún. 17./i.,júl. 8./13., dec. 19./7., 1893. jan. 7./8., márc. 30./4., máj. 30./22., 1894. okt. 29./17. 2 A tvj.-ot 1893. febr. 6-tól tárgyalta a Kh., és kisebb módosításokkal febr. 24-én fogadta el. (OL - K 2 - 1892/97 - Tvj.-ok, XLV. /289. cs./, KN /1892-97/ 8. k., 9. k. 195. p.-ig, 10. k. 191. p.) — A te­nez csatolt mellékletek: A. Az állami tisztviselők fizetési osztályainak kimutatása; B. Az V., VI., VII., VIII., IX., X. és XI. fizetési osztályba sorozott állami tisztviselők fizetésének és lakpénzének kimutatása; C. Kimutatása azon összegeknek, melyek a te. szerint a vm.-k részére közigazgatási, ár­va- és gyámhatósági kiadásaikra az állampénztárból évenkint kiszolgáltatni fognak. 3 A végrehajtási rendeleteket ld. RT 1893. 936., 1069., 1070. p. 4 Ld. a fenti 1. jegyzetet. 5 A fiumei kormányzó idevonatkozó felterjesztését ld. OL - K 255 - 1893 - 7. t. - 1661. 6 Ld. még 1892. szept. 30./4., 1895. jan. 3./6. 1 A fiumei kormányzó márc. 15-én terjesztette fel Hauszmann Alajos építési tervét és a költségvetést. Wekerle márc. 31-i leiratában tudatta a kormányzóval a mt. határozatát. OL - K 26 - 1898 - XIII ­1140 (1893. évi akták). 8 Ld. még 1892. ápr. 29J4. 858

Next

/
Thumbnails
Contents