Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16.-1895. január 13. 2. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

82./307 1894. november 20. intézetek a mezőgazdasággal foglalkozó egyének személyes hitelre való igényeinek kielégítésével nem eléggé foglalkoznak, lépéseket tett oly intézet létesülése érdekében, melynek feladatát képezné a mezőgazdasági személyes hitel gondozása. A személyes hitel gondozása különösen azon kisgazdákra nézve igényel figyelmet, akik a fennálló pénzintézeteknél vagy egyáltalán nem, vagy pedig csak súlyos feltételek mellett remélhetik hitelök kielégítését, s akiknél a hitel nyújtása alkalmával nem egyedül a hitelképesség lehet irányadó, hanem arra is ügyelni kell, hogy mire fordítják a nyújtandó hitelösszeget. Ezeknek a hiteligényeknek kielégítésére a legtermészetesebb tényezők a hitelszövetkezetek. Ezért készítette elő már évek óta a hitelszövetkezetek alakításáról, szervezetéről és felügyeletéről szóló törvényjavaslatot, melyben a fősúly arra van fektetve, hogy a hitelszövetkezetek hitelképessége az igazságügyi intézkedések, s különösen a csődeljárás egyszerűsítése által emeltessék, mert csak ennek egyszerűsítése által érhető el az a cél, hogy a hitelszövetkezetek iránt a követelések veszély esetén is gyorsan érvényesíthetők legyenek, s hogy a hitelszövetkezeti tagok kölcsönös szavatossága gyorsabban érvényesülvén, a tagok minél nagyobb körére kitérj esztethessék. Az előkészített javaslat, melynek főrészét az igazságügyi reformintézkedések képezték, most e részében fölöslegessé vált azáltal, hogy az igazságügy-miniszter úr a kereskedelmi törvény azon részének, mely a szövetkezeteket szabályozza, átalános reformját készítette elő.

8 De ettől eltekintve a szövetkezeti ügy szervezésétől magában véve nem várhatja a hitelviszonyok gyökeres orvoslását. Kétségtelen ugyanis, hogy a szövetkezetek saját pénzereje nem elégséges a hiteligények kielégítésére; az állam sem lehet hivatva, s nincs is képesítve, hogy sajátjából jelentékenyebb nagy összegeket bocsásson állandóan a hitelszövetkezetek rendelkezésére; a jegybanknak sem képezheti feladatát, hogy különösen nálunk, ahol már különben is jelzálogüzlettel foglalkozik, nagyobb összegeket állandóan kössön le a szövetkezeteknél, mert ezek, különösen a készfizetések felvétele után, veszélyeztethetnék a jegybank likviditását; végre az állam kezelésébe átveendő árvapénzekre sem lehet igen számítani, mert hisz nem hagyható figyelmen kívül, hogy ezek túlnyomó részben ma is a mezőgazdák kezén vannak, úgyhogy ezek elvonása nem a hiteligény kielégítésére, hanem a rendelkezésre álló tőkének az egyik kézből a másikba való átutalására vezetne. Nem marad tehát más hátra, mint a hiteligényeket a rendelkezésre álló legtermészetesebb és eléggé kiadó módon a felgyújtott tőkék, éspedig úgy bel- mint külföldi tőkék megszerzése által, kötvények kibocsátása útján megszerezni. Ezeket a kötvényeket kibocsáthatnák maguk a hitelszövetkezetek, csakhogy ennek a módnak igénybevétele nem nagy eredményekkel biztat. Ily kibocsátások, kivált eleintén, alig találnának piacot, s emellett árfolyamuk sem lenne kedvező, pedig a kérdés szanálásánál a súlypont éppen arra fektetendő, hogy az első időben jelentékenyen nagy összegek álljanak rendelkezésre, amelyek ha közvetlenül a gazdasági hitel céljaira fordíttatnak, hatványozva meghozzák gyümölcseiket, s biztosítást nyújtanak a szanálás további sikerére nézve is. Ez vezette az előadó miniszter urat s a földmívelési miniszter urat arra az eszmére, hogy a kínálkozó alkalmat felhasználva, elősegítsék egy oly nagyobb bank 1067