Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16.-1895. január 13. 2. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)
50743./ 1893. december 8. állampolgárok nemesítésének javaslatba hozatala és a nemesség kieszközlése iránt a minisztertanácsi előterjesztést ki tegye meg, — az eziránti, valamint a régi magyar nemesség iránt felmerülő kérdésekben követendő eljárás szabályoztassék. A minisztertanács érdemileg-helyeselte az ad I. előterjesztett javaslatokat, az I. alatt említett kérdésekben azonban végleges határozatának meghozatalát akkorra halasztotta, amikor a belügyminiszter úr az Ő Felségének ez ügyben javaslatba hozandó legfelsőbb elhatározás tervezetét is bemutatja. Minthogy pedig néhány magyar honosságú egyén osztrák nemességért való folyamodásának elintézése már sürgőssé vált, a Felség személye körüli miniszter úr előterkesztése folytán kimondatott hogy addig is, míg a nemesség adományozása iránti eljárás a tervezett módon elvi szabályozást nyer, az elintézést igénylő, kérvények a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint intéztessenek el.. ad II. A II. alatt említett kérdések tekintetében a minisztertanács már ezúttal követendő szabályul kimondotta, hogy új magyar nemesség és nemesi előnév kieszközléséhez, nemkülönben a nemességnek örökbefogadás útján való átruházásához, illetve szerzéséhez, végre régi nemességnek vagy előnévnek Ő Felsége által kegyelmi úton való megerősítése tárgyában teendő előterjesztésekhez mindig a minisztertanács hozzájárulása szükséges. Az új magyar nemesség, s az emellé egyidejűleg kért nemesi előnév adományozásának javaslatba (indítványba) hozatalára és az e részben szükséges minisztertanácsi előterjesztés megtételére minden miniszter (tehát a horvát-szlavón-dalmátországi miniszter úr is) jogosítva van; ellenben magának a nemesség (s az esetleg ezzel egyidejűleg kért előnév és címer) adományozásának kieszközlése fennálló törvényeink értelmében az Ő Felsége személye körüli m. kir. miniszter úr hatáskörébe tartozik. Mivel azonban a magyar nemesség törvényeink szerint egységes és oszthatatlan a Magyar Szent Korona egész területén, és ennélfogva arra vonatkozó minden kérdés egységes elvek és szempontok szerint kezelendő:megállapíttatott hogy ha az új nemesség mellé egyidejűleg nemesi előnév hozatik javaslatba, ezen előnév, valamint az engedélyeztetni kívánt nemesi címernek közjogi szempontból való helyessége iránt a m. kir. belügyminiszter véleménye még a minisztertanácsi előterjesztés megtétele előtt az illető miniszter úr által kikérendő; továbbá, hogy a régi magyar nemesség iránt felmerülő minden ügyben és kérdésben (úm. a régi magyar nemesség mellé kért előnév adományozása, a régi magyar nemesség igazolása, elismerése, megerősítése, átruházása, nemesi név változtatásának vagy kettős nemesi név felvételének engedélyezése, családfák vagy ősfák hitelesítése, címeregyesítések stb. stb. iránt felmerülő kérelmek és kérdésekben), amennyiben az iránt Ő Felségéhez az első pont értelmében előterjesztés nem intézendő, a szükséges 957