Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)
10071./ 1892. január 8. 100./1J 1892. január 8. 1. A közigazgatási hivatalnokok létszámáról szóló horvát törvényjavaslat szentesítésének elutasítása 1 A horvát-szlavón-dalmát miniszter úr bemutatván a horvát-szlavónországi közigazgatási hivatalnokok és alkalmazottakra nézve megállapított személyzeti és fizetési létszámokat tárgyazó 1874. évi november hó 15-én és 1886. évi február hó 5én kelt törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, melyet a Horvát-Szlavón Országgyűlés némely módosítással elfogadott, a minisztertanács elhatározta, hogy tekintettel arra, hogy a járási főnökök az Országgyűlés által a VII. rangosztályba soroztattak, és ezen szabályozás hátrányos befolyással Volna a magyarországi szolgálati viszonyokra és a költségvetésre is, arpennyiben Magyarországon az új közigazgatási törvényjavaslat szerint is a járási főnökök, vagyis a főszolgabírók csak a VIII. rangosztályba lesznek sorozva, a szóban levő törvényjavaslat azzal a kéréssel terjesztessék Ő Felsége elé, hogy ezen törvényjavaslattól a legfelsőbb szentesítést megtagadni, s azzal a felhívással méltóztassék a Horvát-Szlavón Országgyűléshez visszaküldeni, hogy azt az Országgyűlés újabban vegye tárgyalás alá, s a járási főnökök rangosztályozásáról szóló 5. § kihagyásával állapítsa meg. Amennyiben a járási főnököknek magasabb rangosztályozása az 1892. évi országos költségvetésben is kifejezést nyert, a költségvetési törvényjavaslat is hasonló kéréssel terjesztendő 0 Felsége elé. 2 Egyezmény a MÁV és a Kassa-Oderbergi Vasút között a csácai határszéli vasúti vonal üzletének kezeléséről A kereskedelemügyi miniszter úr előadta, hogy a Szab. Osztrák-Magyar Államvasút Társaság magyarországi vonalainak megváltása iránt kötött szerződés 3 szerint a nevezett társaság „csáca-határszéli" (zwardoni) vonala is a magyar állam tulajdonába ment át, s ugyancsak a magyar államra mint a Szab. Osztrák-Magyar Államvasút jogutódjára szállottak át azok a szerződések is, melyeket a nevezett társaság egyfelől a Cs. Kir. Szab. Kassa-Oderbergi Vasúttársasággal ez utóbbi társaság zsolna-csácai vonalának és zsolnai állomásának használata, továbbá a zsolnai és csácai állomásoknak kibővítése iránt; másfelől a Cs. Kir. Osztrák Államvasutakkal a csácazwardoni vonal Gácsországban fekvő határszél-zwardoni szakaszának üzeme és a zwardoni állomás közös használata iránt még az 1884. és 1885. években kötött. 627