Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)
67./20./ 1891. április 16. 67./20J 1891. április 16} 1. A miniszterelnök előterjesztésére határozat arról, hogy a Deák Ferenc síremléke ügyében készült jelentést a Képviselőház elé terjesszék. 2. A Németországgal folyó külkereskedelmi szerződési tárgyalások állása A kereskedelmi miniszter úr jelentést tesz a német kereskedelmi szerződésre vonatkozó tárgyalások állásáról, előadván, hogy a vámtarifa szövege már készen van, s jelenleg magának a szerződésnek szövegezése volna foganatba veendő; tárgyalás alatt van még az állategészségügyi egyezmény, 4 továbbá a vasúti tarifákat tárgyazó XV. cikk, illetőleg a zárjegyzőkönyvnek erre vonatkozó határozmánya. A vasúti tarifák kérdésében részünkről fenntartatott az eredeti álláspont, de a vám- és kereskedelmi értekezlet a német javaslat alapján is készített tervezetet, melyet az átmeneti időszakra vonatkozó pótlással az előadó miniszter úr is elfogadhatónak tartott, és ily irányban a külügyminiszter urat értesítette is. Minthogy azonban az utóbb említett tervezet az előadó miniszter úr által kívánt pont kihagyásával közöltetett a német megbízottakkal, az előadó miniszter úr ez ellen a közös külügyminiszternél felszólalni szándékozik. 5 Tudomásul vétetik. 3. Megtorló intézkedések Szerbia ellen az ott hozott fogyasztási adótörvény miatt 6 A kereskedelmi miniszter úr közli a közös külügyminisztertől a szerb fogyasztási adók tárgyában érkezett átiratot, melyben az említett miniszter úr, még mielőtt a magyar minisztertanácsnak f. hó 6-án kelt határozatáról értesült volna, maga is kifejti annak szükségét, hogy miután a szerb kormánynak úgy látszik nincsen szándékában megnyugtató biztosítást adni arra nézve, hogy a fogyasztási adók nem fognak szerződésellenes módon alkalmaztatni, visszatorló rendszabályok vétessenek Szerbia ellen alkalmazásba, ily énekül megjelölvén az állatok bebocsátásának eltiltását, tekintet nélkül az egészségügyi viszonyokra, továbbá a gabona vámmentességének 7 megszüntetését. Minthogy az utóbbi rendszabályhoz törvényhozási intézkedés is szükséges, a külügyminiszter úr nézete szerint egyelőre csak az állatok kitiltása volna elrendelendő. Emellett azonban kilátásba volna helyezendő a szerb kormánynak, hogy amennyiben Szerbia pénzügyi helyzetének javítása érdekében bizonyos intéz499