Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

1890. november 19. 40748./ 40./48J 1890. november 19. 1. Nemzetközi egyezmény a vasúti szállítási jog szabályozásáról A kereskedelmi miniszter úr az 1882. március 21-én kelt minisztertanácsi hatá­rozatra hivatkozva jelenti, hogy a közös külügyminiszter értesítése szerint a nemzet­közi vasúti szállítási jog szabályozása iránti nemzetközi egyezmény, mely a berni nemzetközi kongresszuson tárgyaltatott, f. évi október hó 14-én ugyancsak Bernben aláíratott. Ezen egyezmény érvénye 3 évig tartana, de amely állam azt a lejárat előtt 1 évvel fel nem mondja, azon államra nézve annak hatálya további 3 évre meghosszab­bíttatik. Tárgya az egyezménynek: a vasúti fuvarozás ügyének szabályozása, a vasutak kötelezettsége a nemzetközi jog terén, tarifális intézkedések, a felelősség és szavatos­ság kérdésének rendezése, s átalában a vasúti fuvarozás jogával kapcsolatban álló kérdések szabályozása. Továbbá ezen ügyek egységes ellátása érdekében nemzetközi irodának felállítása. Az egyezmény határozatai bizonyos, az államok 3 által megálla­pított vasúti vonalakra nézve volná[nak] kötelező[k]. b A közös külügyminiszter azt a kérdést is felvetvén: vajon szükséges-e, hogy ezen egyezmény törvényhozási jóváhagyás alá terjesztessék? — a kereskedelmi mi­niszter úr azt a választ szándékozik adni, hogy miután az egyezmény a kereskedelmi törvénynek, 2 valamint a vasúti üzletrendtartás határozatait lényegesen érinti, feltétle­nül szükségesnek tartja, hogy az a törvényhozás jóváhagyása elé terjesztessék. Mie­lőtt azonban az eziránti előterjesztés megtörténnék, tekintve az egyezmény által érintett kérdéseket, az előadó miniszter úr az osztrá k kormánnyal é s az igazságügy­miniszter úrral is„ tárgyalni, és a szükségse törvényhozási intézkedéseket előkészíteni kívánja. 6 Tudomásul vétetik. 3 2. A vám- és kereskedelmi értekezlet tárgyalásai a német külkereskedelmi szerződés ügyében 4 A kereskedelmi miniszter úr jelentést tesz a közös vám- és kereskedelmi érte­kezlet 5 tárgyalásainak eredményéről, előadván, hogy az osztrákok a szövőipar vámjai tekintetében semmiféle engedményt adni nem hajlandók, a vasat illetőleg átengedik a vezérszerepet a magyar kormánynak, a gabonavámokat illetőleg a vámnak 3 márkára leszállítása fog követeltetni, az állatokra nézve nem annyira a vámtételek mérséklésé­re, mint inkább állategészségügyi egyezmény létesítésére lesz a súly helyezendő. 376

Next

/
Thumbnails
Contents