Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)
32./40V 1890. október 24. gét, hogy úgy a kormány, mint a város lojális óhajtásához képest kegyeskednék megengedni a szóban levő hídnak a legfelsőbb névről való elnevezését. Annak a fennálló szabályok figyelembevétele melletti megállapítását, hogy az építés alatt levő híd mikor nyitható meg s adható át a közforgalomnak: tekintettel már az 1890:1. te. határozmányaira is, az előadó miniszter úrnak mindenesetre saját maga elhatározásának kell fenntartania. Ennek következtében tehát, és figyelemmel arra, hogy itt állami tulajdont képező hídról van szó, az előadó miniszter úr azon a nézeten van, hogy a megnyitás ünnepélyesen történjék meg ugyan, mely irányban 0 Felségének annak idején külön legalázatosabb előterjesztést fogna tenni; azonban ezt az ünnepélyt, illetőleg annak sorrendjét a kormány Pozsony városával együtt fogná rendezni, illetőleg megállapítani, fennhagyatván a nevezett város részére, hogy ezen ünnepélyre 0 Felsége legmagasabb megjelenését kérhesse, s meghívásokat ő is tehessen. E végből tehát az előadó miniszter úr, amint Ő Felsége legfelsőbb elhatározását az elnevezés iránt megkapná, erről Pozsony városát azonnal értesítené, egyfelől avégből, hogy Ő Felségének e kegyért köszönetet ő is mondhasson, másfelől, hogy ezen alkalmat arra is felhasználhassa, hogy O Felségét a kormány által annak idején legfelsőbb jóváhagyással külön megállapítandó időre legalázatosabban meghívhassa. A minisztertanács helyeselvén a kereskedelmi miniszter úr nézeteit, felhatalmazza őt, hogy ezen előterjesztés értelmében tegye meg a megfelelő további intézkedéseket. 4 3. Külkereskedelmi egyezmény Bulgáriával 5 A kereskedelmi miniszter úr bejelenti, hogy a közös külügyminiszter értesítése szerint a Bulgáriával kötött kereskedelmi egyezmény f. évi október hó 18-án aláíratott. Tudomásul vétetik. 6 4. Uj helyi árudíjszabás a MÁV vonalain A kereskedelmi miniszter úr bejelenti, hogy a M. Kir. Államvasutakon 1891. január l-jével új helyi árudíjszabást szándékozik életbe léptetni, fő vonalakban egyszersmind ismertetvén az új díjszabást, melynek jellege az egyszerűsítés és óvatos mérséklés mindenütt, ott, ahol azt közgazdasági érdekeink megkívánják. Helyeslőleg tudomásul vétetik. 7 343