Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

1890. október 10. 30./38./ 15. A közigazgatási reformtervezet (a törvényhatóságok jogai, a főispán és az alispán hatásköre) Folytattatván a közigazgatási reform ügyének tárgyalása, tárgyalás alá vétet­nek a korábbi tanácskozások alkalmával függőben maradt kérdések; nevezetesen az a kérdés, hogy miképpen illesztessék be a törvényjavaslatba a törvényhatóságoknak eddig fennállott és továbbra is fenntartandó az a joga, mely szerint az Országgyűlés által meg nem szavazott adó tényleges behajtására és meg nem ajánlott újoncok tényleges kiállítására vonatkozó kormányrendeleteket végrehajtani nem tartoztak? Elhatároztatik, hogy e jognak kitüntetése a törvényhatóság jogainak meghatározásánál vétessék fel, kimondatván az illető szakaszban, hogy „a törvényhatóság jelen törvény korlátai között felírhat egyes kor­mányrendelet ellen, ha azt törvénybe ütközőnek, vagy a helyi viszonyok miatt célszerűtlennek tartja. De az ilyen, valamint a szabadságos és tartalékos katonák berendelé­sét és valamely az állam veszélyezett érdekei miatt halaszthatatlan in­tézkedést tárgyazó kormányrendelet csak .a ..végrehajtás. után 1 s a csak annyiban szolgálhat közgyűlési vita és határozat tárgyául, amennyiben a törvényhatóság a kormány eljárását netán sérelmesnek találván, a Kép­viselőháznál keresne orvoslást. Az 1790/1:19. te. rendelkezésének megfelelően úgy az idézett, vala­mint egyéb b törvényekben kimondott az a tilalom, hogy az Országgyűlés által meg nem szavazott adó tényleg be nem hajtható, és a meg nem ajánlott újoncok tényleg ki nem állíthatók, nemkülönben a törvényható­ságoknak az a joga, hogy az ily törvénytelenül követelt adókra és újon­cokra vonatkozólag kiadott rendeletek végrehajtása ellen tiltakozhatnak, és ez ellen úgy az Országgyűléshez felírhatnak, valamint erről a kor­mányt és a végrehajtó közegeket közvetlenül is értesíthetik, — továbbra is érintetlenül fenntartatik. A kiadott kormányrendelet végrehajtására vonatkozó előmunkálatok azonban ily esetekben is azonnal teljesítendők." „Azon kormányrendeleteivel.. .szemben,.. melyek. a.. törvényhatóság autonóm jogkörére vonatkoznak,, és amelyek.közy etienül. a .törvény ható­ság ..orgánumai által.. hajtandók. .végre:.. a..törvényhatósági.. közgyűlést ugyanazon jogok illetik,. amelyek az. 1886 :XXI. tc . : ben meg .vannak .ál­lapítva". 0 A főispán hatásköre megállapíttatik a belügyminiszter úr által előterjesztett javaslat sze­rint a következő módosításokkal. 13 A 7. pontnál. Ha az alispán akadályozva van a főispánt helyettesíteni, a további helyettesítésről a belügyminiszter rendeletileg intézkedik. 334

Next

/
Thumbnails
Contents