Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)
1890. augusztus 8. 18./26./ dozatok kívántatnak, akkor sokkal célszerűbb a szükségelt összeget új, a hadászati céloknak inkább megfelelő és emellett újabb forgalmi viszonylatokat teremtő, valamint az illető vidékekre is áldást hozó vasútvonalat építeni, s ekként azon milliókat legalább részben gyümölcsözőkké tenni. A beszkidi vonalnak második vágánnyal és kitérőkkel leendő ellátását tehát előadó miniszter úr annál kevésbé pártolhatja, mert az ezen vonal ellen az osztrák kormány részéről követett közforgalmi eljárás is súlyosan érinti a méltányos magyar érdekeket. 11 Ezek után kéri előadó miniszter úr, hogy a minisztertanács az előadottakhoz hozzájárulva, őt felhatalmazni méltóztassék, hogy a kellő válaszokat az előadottak értelmében megadhassa. A minisztertanács előadó miniszter úr nézeteihez hozzájárul, és neki a kért felhatalmazást megadja. 12 10. Francia-belga cég által tervezett üveggyár állami segélyezése A kereskedelemügyi miniszter úr előadta, hogy párizsi nagykövetségünk közbenjárásával Hirsch Leó francia és belga céggel tárgyalásokat folytatott egy nagy tükörüveggyár létesítése iránt. Nevezett Hirsch Leó jelenleg itt van, és Esztergom vidékét szemelte ki a gyár létesítésére, azonban oly támogatást igényel, melyre nézve az előadó miniszter úr a minisztertanács határozatát kikérni kötelességének tartja. A nevezett ugyanis a törvényes kedvezmények és erkölcsi támogatás mellett, és utalva arra, hogy a vállalatba 3 millió Fc-ot és esetleg ennél többet is szándékozik befektetni, 500 000 Ft-nyi segélyt kér. Előadó miniszter úr ezen kérelmet teljesíthetőnek nem tartja, ellenben tekintettel arra, hogy egy ily vállalatnak létesítése szerfelett kívánatos, a nevezett vállalatot 10 éven át fizetendő évi 30 000 Ft-tal vélné segélyezhetőnek. A minisztertanács a vállalat létesülését a maga részéről is igen kívánatosnak tartja, és azért felhatalmazza előadó miniszter urat, hogy nevezett vállalatnak a Közgazdasági Alap terhére eső 300-350 ezer Ft-nyi segélyt oly feltétellel ajánlhasson meg, hogy a vállalat ezt az összeget 10-12 év lejárta után következő 10 év alatt egyenlő évi részletekben kamat nélkül visszafizetni tartozzék. A minisztertanács egyszersmind felhívja a kereskedelmi miniszter urat, hogy az eredményről majdan tegyen jelentést. 13 11. A szerb sertésbehozatalt tiltó rendelkezések enyhítése 14 A kereskedelemügyi miniszter úr előadja, hogy a földmívelésügyi miniszter úr közölte vele azon válasz tartalmát, amelyet a budapesti szerb főkonzulnak a szerb 288