Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

Bevezető tanulmány I. A MINISZTERTANÁCS 1890-1895 KÖZÖTTI MŰKÖDÉSÉNEK JELLEMZŐI A Szapáry- és a Wekerle-kormányok idején nem változott meg az összminisztérium felosztása. Az 1889:18. te.-be foglalt módosulás után a Király Személye Körüli, a Belügy-, a Pénzügy-, az Igazságügy-, a Vallás- és Közoktatásügyi, a Kereskedelemügyi, a Földművelésügyi és a Honvédelmi Minisztériumok látták el a kormányzati feladatokat az egyes miniszterek vezetésével. Tárca nélküli miniszter vitte a horvát ügyeket, míg a miniszterelnök hivatali szervezetét a Miniszterelnökség képezte. Kormányaink idején 1890-1892 között a Kereskedelemügyi Minisztérium ügykörének módosításáról tárgyalt a minisztertanács. Konkrétan az út- és középítészeti, valamint a kazánvizsgálati ügyek (kivéve a vasúti és a hajókazánok ügyeit) Belügyminisztériumhoz telepítéséről, továbbá az Országos Statisztikai Hivatalnak a Miniszterelnökség alá helyezéséről volt szó, a tervek azonban nem valósultak meg. (1890. szept. 5J3., 1892. máj. 20./13.JÚI. 8./1.JÚI. 14./L, szept. 23.Z2., okt. 10./7.) Az 1848-tól — 1849-1867 közötti megszakítással — működő magyar minisztertanács hatáskörének és működésének alakulását az első világháború végéig Iványi Emma már feldolgozta 1960-ban megjelent művében.

1 Megállapításai nyomán a minisztertanács hivatali fejlődéséről a következőket emeljük ki. A minisztertanács működésének jogi alapját az 1848:3. te. képezte. Eszerint a miniszterek nem dönthettek szabadon minden hozzájuk tartozó ügyben, hanem ezek egy részében a miniszterek értekezlete, a minisztertanács testületileg kellett, hogy határozzon. A testület ülésén az uralkodó vagy a nádor-helytartó, távollétükben a miniszterelnök elnökölt, aki a tanácsot „midőn szükségesnek látja, mindenkor" öszszehívhatta. 1848-ban a törvényhozás nem szabta meg a testület hatáskörét, csupán a király — miniszteri ellenjegyzéshez kötött — döntésének fenntartott ügyeket nevesítették az 1848:3. te. 7. és 8. §-aiban, részben konkrétan (egyháznagyok és zászlósurak kinevezése, kegyelmezés, nemesség-cím-rangadományozás, a magyar haderő külföldi alkalmazása, katonai kinevezések), részben általánosságban (a volt Kancellária, Helytartótanács és Kamara által királyi döntésre előterjeszteni „szokott" ügyek). A Habsburgok trónfosztása után, 1849 májusában a minisztertanács úgy döntött, hogy a kormány és a minisztérium közös egyetértését kívánó ügyeket a minisztertanácsban kell megtárgyalni, egyúttal rögzítette a minisztertanács határozatát igénylő ügyfajtákat. 1867-ben, a felelős minisztérium újjáalakulását követően az uralkodó elnökletével megtartott 1867. március 17-i minisztertanács ismét csak a miniszterek által előzetes királyi jóváhagyásra felterjesztendő ügyeket foglalta szabályzatba (64/1867. ME sz.),

2 a minisztertanács hatáskörét azonban egészen 1897-ig nem állapították meg, azt több mint három évtizeden át a szokásjog és egyes törvények rendelkezései alakították. Az 1867-es szabályzatban szereplő ügyfajták közül az 1890-1895 közötti minisztertanácsok napirendjére az alábbiak kerültek (jelöljük a szabályzat § számát): 1. az 1848:3. te. 7. §-a szerinti kinevezések (érsekek, püspökök, országzászlósok); 2. az állami tisztviselők kinevezése a VI. díjosztálytól bezárólag felfelé; 166