F. Kiss Erzsébet: Az alsó és középszintű oktatás 1848/1849-ben. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium válogatott iratainak tükrében (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 30. Budapest, 1997)

Iratok

1848. június 18. ' RÉMES FERENC TÁPÉI KÁNTORTANÍTÓ ÉS A KÖZSÉG KÖZÖTTI VISZÁLY KIVIZSGÁLÁSÁRÓL JELENTÉST TESZ A NAGYVÁRADI TANULMÁNYI FŐIGAZGATÓ E.229. Méltóságos báró, vallás s közoktatási minister úr! Rémes Ferencz Csongrád megyei Tápé helységbeli éneklő s oskolatanító ide visszazárt folyamodványa iránt [nincs] Méltóságodnak a csanádi püspök 0 Nagyméltóságához múlthó 19 én bocsátott rendelményét: mivel Tápé helysége a váczi egyházmegyéhez, s a nagyváradi tanulmányi kerülethez tartozik, kellő intézkedés végett átvévén, legottan a legközelebbi szegedi kerületbeli elemi tanodák felügyelőjét bíztam meg: hogy haladék nélkül a helyszínére kimenvén, a helybeli lelkésszel egyetértőleg, a községet az említett tanító iránt kímélőbb s méltányosabb bánásmódra bírni, s arról meggyőzni igyekezzék: mennyire mind a község érdeke, mind a jó rend, mind a legújabb törvények által nyert magasztos jogok s jótétemények jólelkű elismerése megkívánják: hogy az erő­hatalmaskodással a község hagyjon fel, álnok bujtogatókra ne hallgasson, s ha netalán valódi panasza volna tanítója ellen, azt maga útján a törvényes előjáró­ság elébe terjessze. Ezen kiküldés eredményéül tett, s ide [...] mellékelt [nincs] jelentés szerint a nyugtalanság oka Jancsovics Pál volt, ki múlt évben a szegedi tanítóképző intézetből rossz viselete miatt elutasíttatván, Tápén tartózkodott, s ott a tanító ellen a községet bujtogatta, s hogy ennek állomását magáévá tegye, leszállított bér mellett szolgálni ajánlkozott. A helybeli előjárók, s több lakosok véleménye kihallgattatván, panasz s kifogás a tanító ellen nem találtatott, s miután a bujtogató a honvédseregbe beállott, s helyből eltávozott, jelenleg a tanító béké­ben hagyatik, s ha talán a bére iránt ellenszegülést tapasztalna, a tanulmányi előjárói részérül kitelhetőképp pártoltatni, a megyei hatóságnál pedig igazaira nézve törvényesvédelmet fog találni. Temesváratt június 18 an 1848. Fábry Ignácz nagyváradi tanúim [ányi] főigazgató VKM, Közoktatási osztály, Elemi iskolai szakosztály, 1848: 33. kútfő, 1. tétel. Eredeti tisztázat, pag. 1. A minisztérium tudomásul vette; intézkedés nem történt.

Next

/
Thumbnails
Contents