F. Kiss Erzsébet: Az alsó és középszintű oktatás 1848/1849-ben. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium válogatott iratainak tükrében (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 30. Budapest, 1997)

Iratok

delkezés mindekkorig nem tétetett; - miért is reám nézve más nem maradt hátra, mint szinte ugyanezen felterjesztéseimet alkalmilag ismételni, és a ke­rületi igazgatókat oda utasítni, hogy az illető törvényhatóságoknál e részben elégtételt kieszközölni igyekezzenek. De mivel 1847/8 án hozott 20 ik törvényczikk 3 ik § ban2 az foglaltatnék, misze­rint vallásombeli tanodáink szükségei jövendőben az állodalomtól fedeztesse­nek, ezért, még ez Ministerileg tárgyaltatnék, és a legközelebbi országgyűlésen elhatároztatnék, e tekintetben jelenleg semmi újításokat tenni, hanem a folya­modó kerületi igazgatónak meghagyatni vélném: hogy ő azon esetben, ha a [...] folyamodványaiban felhozott hijánokat és hibákat egy, vagy más helyen tapasz­taland, ezeket azonnal különlegíttesse, s a Megyei vagy más illető törvényható­ságnak orvosoltatás végett [...] előterjessze, és avart következmény meghiúsulta esetében a tárgyat körülményleg kimerítetten nékem a Ministeri rendelmény kieszközléseül általszolgáltassa: - vagy pedig, minden Megyei s más illető ható­ságoknak, hol vallásombeli iskolák találtatnak, Ministeri hatalomnál fogva meghagyatni vélném: hogy a legközelebbi országgyűlés intézkedéséig is a/ az iskolai épületek kellő épségükben fenntartassanak, romladozók javít­tassanak, és szükséges szerekkel elláttassanak; hogy hl az iskolai terem, padok, táblák, asztal, kréta és szivaccsal s könyvekkel, tűzifával vagy szalmával elláttassák; c/ mind fiú, mind leány gyermekek 6 ik évüktől szorgalmasan és foly­tonosan iskolábani jártatása a szülőknek szorosan meghagyassák; s hogy végre d/ a tanító fizetése s járandósága az eddigi szokás vagy szerződés szerint úgy készpénzben, mint természetben pontosan és kellő minőségben kiszolgál­tatni rendeltessék. Pesten 1848 iki Június 10 kén a G. n. e. oskolák főfelügyelőji Gyurkovich Jenő 3 VKM, Közoktatási osztály, Elemi iskolai szakosztály, 1848: 7. kútfő, 18. tétel. Eredeti tisztázat, pag. 2. Jegyzetek 1 Joannovits Szilárd Krassó megyei táblabíró, hites ügyvéd, aradi váltótör­vényszékijegyző, temesi gör. n. e. kerületi helyettes igazgató. Schematismus. 2 Az 1848: XX. tc. 3. §: „Minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek, s ez elvnek részletes al­kalmazásával a ministerium az illető hitfelekezetek meghallgatásával a köze­lebbi törvényhozás elibe kimerítő törvényjavaslatot fog előterjeszteni." 3 Gyurkovics Jenő kir. tanácsos, a gör. n. e. nemzeti iskolák főfelügyelője, zombori és aradi tanítóképző-intézetek igazgatója, ugyanazon iskolák köz- és magánalapítványaira ügyelő választmány elnöke, több megye táblabírája. Uo. A minisztérium válasza: amíg az idézett törvény valóságosan életbe lépne, egyes esetekben intézkedjék. Fogalmazó Dorner. Jún. 21.

Next

/
Thumbnails
Contents