F. Kiss Erzsébet: Az alsó és középszintű oktatás 1848/1849-ben. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium válogatott iratainak tükrében (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 30. Budapest, 1997)
Iratok
los érintkezésbe tennem magamat; miáltal főigazgatói hatóságom Pest városa iskoláira nézve teljesen paralysálva, megsemmisítve lenne. A vörös ironnal meghuzalt határozat úgy van előállítva, mintha én Pest város hatósága irányában magamat valami felsőbbségi állásba kívántam volna helyeztetni; s ez ellen tiltakozódván határoztatik, hogy tőlem semmi rendeletek intézvényezése el nem fogadtatik. De a dolog maga, s az én Pest Városávali hivatalos érintkezéseim módja ez előtétéi helytelen voltát nyilván kimutatja. Én egyenesen a Várossal csak akkor jöttem hivatalos érintkezésbe, mikor vagy maga a város által voltam arra felhíva, vagy a városi elemi iskolák megszemlélése után múlt évben a tapasztaltakról a városi tanácsot tudósítottam, s javítási észrevételeimet s javallataimat a városi hatóságnak további intézkedések tétele végett előadtam, vagy végre ha olykor az elébbi kormány azt nyilván kötelességembe tette. A tanács mindezen egyedül az elemi oktatás elébbvitelére czélzó lépéseimet nemcsak méltányolva fogadta, hanem azokhoz képest több sikeres lépéseket is tett az nevelés és elemi oktatás jobb karba állítására, de egyébiránt minden hivatalos közléseimet egyenesen az elemi iskolák helybeli igazgatójához intéztem, ki az iskolákra vonatkozó rendeleteket hivatalom útján kapta meg, s ide, valahányszor kívántatott, iskolai tárgyakban a szabályos és alkalmi jelentéseket megtette. E hivatali levélváltások, s érintkezések okiratai teljesen fogják igazolni amaz állításomat: hogy én Pest Városa irányában nemcsak hivatali köröm határain túl soha nem léptem, hanem annak minden iskolai ügyeit különös gondossággal igyekeztem kezelni, hogy e központi helyen, honnan a vidékek irányt vesznek, a nevelési és oktatási ügy mentül virágzóbb állapotba tétethessék. Azonban a városi hatósági személyzet változtával az iskolai igazgatás is más kezekbe adatott; miről mindezideig nem tudósíttattam. Magány úton jővén tudomásomra volt igazgató Vöjdisek Jósef elmozdíttatása, azontúl hivatali közléseimet név nélkül a Pest Városi elemi iskolák igazgatóságához 1 intéztem; honnan e legelső váratlan választ nyertem, mely, ha a tisztelt Ministerium részéről helyesnek fogna elismertetni: akkor természetesen Pest Városa irányában főigazgatói teendőimet tovább nem teljesíthetném, s meglehet, hogy e példa a többi városokat is hasonló határozatok hozatalára hivandván fel, majd az iskolaügy kormányzása s kezelése több ilynemű tiltakozások miatt éppen lehetleníttetni fogna. E kormányzati elvkérdés véleményem szerint Pest Városa által még igen korán állíttatott élire, de hozzászólani hivatalosan csak a magas ministeri kormány köréhez tartozik, s én azt tartom, hogy éppen azon ministeri rendelet által eldöntve is van már, melynek általam végrehajtott közléséből, a városi hatóság alkalmat vett iskolai ügyekben hivatali befolyásom elleni tiltakozásra. Méltóságodnak Pesten Auguszthó 12 én 1848. alázatos szolgája Fogarasi Mihály főigazgató