A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

4. sz. függelék A. SZIGORÚAN BIZALMAS! Készült: 100 pld. Kb/7 ELŐTERJESZTÉS az MSZMP agrárpolitikájával kapcsolatos egyes vitás kérdésekről és a termelőszövetkezeti mozgalom továbbfejlesztéséről Hazánkban az ellenforradalom leverése óta a párt fő feladata a hatalom megszilárdítása volt. Ezen idő alatt a mezőgazdaságban is, az előző évek eredményeinek és tapasztalatainak felhasználásával, az elkövetett hibák kiküszöbölésével le kellett rakni a további fejlődés alap­jait. Ennek során előrehaladást értünk el, mindenekelőtt a mezőgazdasági termelés fel­lendítése, belterjesítése, a felvásárlás és meglévő termelőszövetkezeteink megszilárdítása te­rén, valamint abban, hogy a dolgozó parasztság nézete kedvezőbbé vált a termelőszövet­kezetek irányában. Lassabban válnak valóra elképzeléseink s a lehetőségekhez mérten kisebb eredményeket értünk el a termelőszövetkezeti mozgalom számszerű fejlesztésében. Több más fontos ok mellett (az ellenforradalmi súlyos megrázkódtatás hatása, az egyéni gazdálkodásba vetett hit megerősödése, kapitalista tendenciák és kapitalizálódás erő­södése, kb. 600 gyenge tsz negatív hatása, a sajtó nem elég céltudatos munkája stb.) a fej­lesztésben azért sem tudtuk a lehetőségeket megfelelően kihasználni, mert az ellenfor­radalom óta a mezőgazdaságban kialakult helyzet megítélésében a helyes határozatok ma­gyarázásában és végrehajtásában, különösen a múlt év második felében, a Földművelésügyi Minisztérium, a KB mezőgazdasági osztálya és más szervek munkájában helytelen ál­láspontok érvényesültek. Ez - bár kisebb mértékben - még ma is fennáll, és azzal a követ­kezménnyeljár, hogy a tsz-fejlesztésben nem értünk el olyan eredményeket, amilyeneket a kialakult gazdasági és politikai helyzet egyébként lehetővé tesz. A Központi Bizottság halaszthatatlanul szükségesnek tartja, hogy ezeket a zavarokat az érintett szervek munkájából kiküszöböljük és megteremtsük a határozatok egyértelmű vég­rehajtásának feltételeit e területen is. I. Az MSZMP agrárpolitikájával kapcsolatos egyes vitás kérdések Az elmúlt két év során alapvető agrárpolitikai kérdések körül viták alakultak ki. A leg­fontosabb vitás problémák a következők: a) A párt számos határozatában kinyilatkoztatta, hogy a mezőgazdaság szocialista átala­kításának időszakában is emelkednie kell a termelés színvonalának. Mivel az elmúlt két évben a termelés terén jelentős lépéseket tettünk előre, s közben a mezőgazdaság szocialis­ta szektora lassabban fejlődött, sokan vitatják a „kettős feladat" megvalósíthatóságát. Ezért az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok irányában túl magas adóemelést, egyéni adókivetést, egyes cikkeknél a felvásárlási árak túlzott csökkentését, permanens tagosítást stb. javasoltak. Ez - mint mondották - átmenetileg a termelés színvonalának csökken­téséhez vezetne, amelyet azonban a szocialista szektor gyorsabb fejlődésével, a népgazdaság erőforrásainak nagyobb arányú igénybevételével, fokozott importtal ellensúlyozni lehetne. Ennek az álláspontnak az elfogadása a termelés csökkenését, ellátási és exportzavarokat eredményezne, s ezenkívül - miként az ellenforradalom előtt - a munkás-paraszt szövetség lazulásával is járna. Javaslat: a Központi Bizottság tartson ki jelenlegi agrárpolitikánk fő alaptétele mellett, mely szerint: A munkás-paraszt szövetség fő célja: A munkás hatalom továbberősítése érdekében a szocializmus megteremtése a mezőgazdaságban is. A mezőgazdasági termelés fej­lesztése és a szocialista átalakítás egységes, elválaszthatatlan feladatot képez. A szocialista átszervezés fő eszköze a mezőgazdasági termelőerők állandó fejlesztésének. Az MSZMP a mezőgazdaság szocialista átszervezését az elkövetkező években a szocialista építés központi fő feladatának tartja. 894

Next

/
Thumbnails
Contents