A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

sincsen másképpen, pláne ilyen központi feladatnál. Hát először is a helyzet az, hogy ő pártmunkás, de a pártmunkát jól végezni úgy, hogy ne ismerje a mesterségét annak, amiben ő dolgozik, nem lehet. Az a pártmunkás, aki mezőgazdasági szempontból szakmabeli ember is, hú, a paraszt az olyan, roppant érdekes, nem megy el azért a pártbizottság titkárához vagy tagjához, hogy mondja el, hogy Marxnak ilyen tétele, vagy nem tudom Leninnek ilyen nézete hogy néz ki, de azért, hogy ő több paradicsomot hogyan termelhet, azért elmegy, el is fogja az úton, hogy álljon meg már Molnár elvtárs egy pillanatra, hogy kéne ezt, hogy kéne azt. Szóval ezen a vonalon elmegy a párttitkárhoz, és ha ő ebben a kérdésben éri, [sic!] szakmabeli, a munkáját képes elvégezni, azt a munkát, amit a párt elvár tőle, hogy irányítsa a járásban mondjuk a tanácsnak az ilyen irányú munkáját is. Jelenleg nálunk a gyöngyösijárási tanácsban már van szakember. Ott van szakember, de a mi járási bizottságunkban szakember nincsen, aki hát mondjuk megfelelő szinten volna, és tudna irányítani. Hangsúlyozom, nemcsak ezért, hanem azért is, hogy mondjuk hát ő a gyöngyösi járásban nemcsak mezőgazdasággal foglalkoznak [sic!], hanem kétlaki munkások, ezt a szakmát érteni kell. Na most a lényege mi a kérdésnek? A lényege az, Kádár elvtárs a rangsorolásról, fokozásról beszélt. Megmondom, én egyetértek vele abban, hogy tényleg itt valamit kell csinálni. Azt, hogy van, aki már tíz éve pártmunkás, és még mindig nem tudja, hogy hol tart. Perspektívátlanná teszi a pártmunkást magát az ő munkája. Perspektívátlanná teszi. Én nem akarom úgy csinálni, mint a hadseregben, de nálunk már az sincs. Ahhoz, hogy főtiszt legyen valaki, ahhoz neki el kell végezni a tiszti iskolát, az három év, egy év, hogy századparancsnok lehessen, utána négy év az Akadémián, nyolc évet kell neki elvégezni, tanulni a padban, aztán lehet csak őrnagy. Hát kérem, itt is ezt kell csinálni! Elébe kell állítani feladatul, hogy ahhoz hogy ő ilyen és ilyen - persze nemcsak pontosan ilyen mereven -, te ezt érd el, neked nemcsak időre, hanem ilyen és ilyen tudásra, pártpolitikai szempontból, szakmai szempontból, így kell néked fejlődni [sic!]. De mi a helyzet? Az a helyzet, elvtársak, hogy a járási pártbizottságnál nem érdekelt anyagilag egyáltalán ez a kérdés, nincsen rangsorozatuk, nem érdekelt. Ott van nálunk pl. a gyöngyösi járásban a mezőgazdasági technikum, de nem kapcsolódik bele, hogy elvégezze. Nekem az a javaslatom, hogy tegyük anyagilag is érdekeltté, adjunk többet annak, aki már bekapcsolódik, aki elvégzi mondjuk a mezőgazdasági technikumot, a mezőgazdasági akadémiát, mondjuk levelező úton, fizessük meg, elvtársak. Fizessük meg ezeket az elvtársakat, többet adjunk, értékeljük, nemcsak politikailag, hanem anyagilag is értékeljük. Szerintem ennek a kérdésnek, ahogy ezt mi csinálnánk - lehet, hogy nincs igazam -, de nálunk a gyakorlatban pl. a helyzet úgy néz ki, hogy ez helyes. Szocializmust építünk, még hogyha pártmunkás is, nem mindegy néki, mennyit kap a munkájáért, azt hirdeti, hogy a munka mennyisége, minősége szerint, és ő már nem jön ki pontosan, annál a pártmunkánál. A következő kérdés, amihez hozzá akarok szólni, az a szakemberek kérdése. Tapasztalatunk az, Kádár elvtárs, néhány községünk van nékünk, Karácsony,

102 Atkár,

103 ahová beállítottunk hozzáértő embereket, mondjuk az elnök jó, agronómus van, főkönyvelő, tehát a nyilvántartás is megvan, elvtársak, ott politikai fejlődés is megy, tehát nemcsak a gazdasági fejlődés, maga 798