A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

lönböző következtetéseket kell levonni. Elsősorban azt, ha mi támaszkodni akarunk a szegényparasztságra, akkor nem helytelen, hogy a viszonylag nehéz élet a kizsákmányolás elől a termelőszövetkezetbe ment, hogy a termelőszövetkezet 75%-a szegényparasztból áll, és tartalékföldből, hanem nekünk az a feladatunk, hogy segítjük a szegényparasztot abban, hogy a földdel bíró paraszttal egyenjogú legyen a termelőszövetkezetben, oda igenis tömegével bemenjen az ügy érdekében, az ő saját érdekében, mert hogyha a termelőszövetkezetbe bemegy a szegényparaszt, a középparasztnak kevesebb munkaerő áll rendelkezésére, így a középparaszt is, mint a gyakorlati példa mondjuk Göllén a múltban mutatta, ebben a hírhedt községben, a középparaszt is könnyebben hajlik a termelőszövetkezet felé. Dobi elvtárs tegnap megkérdezte itt, hogy mi az oka annak, hogy az a 650 000 paraszt, újgazda, aki földet kapott mitőlünk, nem lépett be a termelőszövetkezetbe. Elvtársak, én azt hiszem, hogy egyik fő oka ennek az, hogy nem támaszkodtunk annak idején eléggé a szegényparasztságra, elhanyagoltuk, szervezetetét feloszlattuk stb. Ez az egyik fő oka. És az ember, amennyire tudja, vizsgálja és átgondolja a kínai példát, azt, hogyan sikerült ilyen rövid idő alatt az 500 milliós parasztságot a népi kommunák irányába vinni, hát ahhoz a fő erő a szegényparasztság volt, rájuk támaszkodva tudták ezt végrehajtani. A véleményem az, hogy a szegényparasztokat, annak ellenére, hogy tíz év óta épül a falun a szocializmuss, ma is megkülönböztetett módon kell kezelni, és a kollektivizálásért folytatott harcban elsősorban rájuk kell támaszkodni. Én ezt a gondolatot felvetettem akkor is, amikor a művelődéspolitikát tárgyalta a Központi Bizottság, hogy abban is helyt kell adni ennek a kérdésnek. Sajnos, ez nem került bele, de utólag pótolni kell, a tegnapi vitában is sok minden felmerült, hogy azért hát a falusi intelligencia nélkül, olyan fontos rétegek kihagyása nélkül, amelyek falun léteznek és befolyással bírnak, a kollektivizálást végrehajtani nem lehet. S a döntő a szegényparaszt, amely természetes szövetségese a munkásosztálynak a harcban. Továbbá, hogyha a középparaszttal a szövetséget olyan erőssé akarjuk kovácsolni, hogy velünk jöjjön ne csak a szocialista építésben általában, hanem a falu szocialista átalakításában is, akkor vele meg kell egyezni, de nem megalkudni. Elsősorban abban kell vele megegyezni, hogy a munkásosztály érdeke a falu szocialista átalakítása és a népgazdaság ellátása, és a középparaszt érdeke, hogy érdemes legyen termelnie. A szövetségessel csak megegyezni lehet, és az ellenséggel szemben alkalmazzuk az erőszakot. Ezt a politikát bátran kell alkalmazni, bár ez nagyon nehéz. Bátran, határozottan kell alkalmaznunk azért is, mert az ellenforradalom előtti évek hibái is erre tanítanak bennünket. A középparaszt a termelőszövetkezetbe a gazdasági előnyök meggyőző hatására fog csak önkéntesen belépni, ha politikai szervezőmunkánk ezt megérteti vele. A harmadik kérdés a munkás-paraszt szövetséggel kapcsolatban a kulákkérdés, az, hogy harcolj a kulák ellen. Ebből a múltban korlátozás helyett idő előtti likvidálás lett, középparaszti rétegeket kulákosítottak, és nem a kapitalista tendenciák ellen harcoltak, ill. nem ezeket korlátozták, ugyanakkor nem folyt kielégítő harc az osztályellenség más falusi képviselői ellen. Most, ha az ember adatokat vizsgál, kitűnik, hogy kulákgazdaság alig van a faluban. 1949-ben a 25 hold feletti gazdaságok száma 15,7% volt. {Kádár elvtárs közbe762