A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

Ennek felismerése a dolgozók körében is mindinkább szélesedik. Érzik azt, hogy ezeknek a forrásoknak a tartós fennmaradása lehetetlen, se a kölcsön útja, sem a beruházások ilyen kismérvű megvalósítása útján nem járhatunk. A konszolidáció gyors kifejlődésében hihetetlenül nagy szerepet játszott az a bizalom, ami a dolgozó nép részéről megnyilvánul. Ennek is köszönhető, hogy a konszolidáció gyorsabban jött létre, mint számítottuk. Mindinkább az a törődés kezd felszínrejönni, hogy ezt a bizalmat tudja-e tartani gazdasági vonatkozásban a párt. Érződik, hogy más források után kell nézni. Ilyen az, amit a beszámoló is tartalmazott, hogy a kölcsönöknek jelentős részét arra kell fordítani, hogy a termelés fejlesztését elősegítsük, a termelés színvonalát és volumenét is növelni tudjuk. Másik forrás a belső tartalékok felszínre hozása. Ennek eszköze lehet a nyereség-visszatérítés, ha jól csináljuk. A csepeli üzem tapasztalata, azt hiszem általánosítható a többi gyárra is. A második negyedév elején elindultunk a mozgalom szervezésével azokkal a nyereség-viszatérítési szabályokkal, amit a kormányzat meghatározott. Kidolgoztuk az alaprentabilitási számokat. Ezzel elkülönítettük a vállalatok munkájától független gazdasági tényezőket. Ilyen tényező volt az, hogy a kapacitást nem lehet kihasználni, kevesebbet termelhettünk anyagproblémák miatt. Ilyen tényező volt a munkabér emelése, hiszen a kormány elhatározása nyomán lényegében a kormány előlegezett bizalmaként jelentkezett a gyárakban. Elhatároztuk a belső tartalékoknak a kihozását megfelelő eszközök kidolgozásával. Végigpásztáztuk a gyárakat műszaki vonatkozásban. Megvizsgáltuk, hol vannak olyan területek, ahol műszaki intézkedések nyomán nyereségtöbbletjöhet létre, ezt intézkedési tervben rögzítettük. A feladatokat kijelöltük üzem, műhely és csoport szintre. Azonban nem lehet ezt olyan mélyen lebontani, mint a többtermelést, ahol még azt is meg lehetett mondani, ha ennyi százalékot teljesít, milyen jutalomban részesül. Ezt egyénileg is ki lehetett értékelni. Megállapítottuk azonban - és azt hiszem, helyes volt -, hogy a gazdaságosság vonatkozásában elért eredményeket bizonyos időszakonként közölni fogjuk a dolgozókkal. Meg kell ezt mondani, mert különben nincs ösztönző ereje. Elhatároztuk, hogy megmondjuk, hogy bizonyos szakaszok lezárása után hogy áll ez a kérdés. Ezek a szakaszok negyedév végén jöhetnek létre, amikor a mérlegbeszámolók is vannak. Az első ilyen értékelés a második negyedév végén volt. Gyanús volt a dolog, mert nagyon eltérő eredmények jöttek felszínre. Néztük, mik az okok, amik miatt a nyers számsor nincs összhangban véleményünk szerint - azzal a tevékenységgel, amit a vállalatok a gazdaságosság érdekében kifejtettek. Olyan ellentmondások mutatkoztak, amelyeknek vizsgálatát szükségesnek tartottuk. Végleges következtetéseket még nem lehetett levonni, mert nemrég indultak el a munkák, és még az eredmények nem fejlődhettek ki. A harmadik negyedév értékelése már hosszabb időt ölel fel. Ennek értékelésénél már az alapvetően jellemző hibáknak felszínre kellett jönniük. Mi előresiettünk ezen a vonalon, hogy legyen időnk az értékelésre. Számszerűen néztük az eredményeket, amikor a nyers számszerűsítés megtörtént, kiderült, hogy 1-19 napos szórás jött létre. Vannak az országban olyan vállalatok, ahol másfél, két hónapnál tartanak. Ez a szórás arra ösztönöz, hogy tartalmilag vizsgáljuk meg, hogy ezek a módszerek jók lesznek-e, hogy a keretek alkalmasak-e arra, hogy megfelelő módon mérjük a 75