A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)
mondom, olyanok ezek a tézisek, mint a tarka virágos rét, kinek milyen tetszik, olyant szakít róla. Egyéni gazda, társulni akaró, nem tudom, milyen szakcsoportokat akaró, mezőgazdasági tsz-eket, növénytermelési termelőszövetkezetet, I-II. típusú tsz-eket és így tovább. A párt agrárpolitikáját - újra mondom - annak dacára én jónak tartom, szükség volt rá, mert olyan nagyon el volt rontva a munkás-paraszt szövetség az ellenforradalom előtt, hogy ezt a munkás-paraszt szövetséget, ha a szocializmus építését arra akarjuk építeni, mint ahogy úgy veszem észre, hogy arra, akkor nagyon szerencsés volt, nagyon jó volt, hogy így csinálta a párt a maga mezőgazdasági, termelési és általános falusi politikáját. Senki nem ragaszkodik, ahogy veszem észre, továbbra is a tézisekhez, az általam megjelölt részéről. így tehát, majdnem azt mondhatnám, hogy azzal is rendben volnánk, és elindulhatunk annak alapján, ami megmarad határozatban, azzal az igazítással, amit szerintem az anyaggal kapcsolatban egyes felszólaló elvtársak, azt hiszem, Kádár elvtárs is, javítani kíván. A tsz-ek fejlesztését, szervezését illetően nekem az a véleményem, hogy lényegesen jobb körülmények között indíthatjuk el most, amikor arra rákeríthetjük a sort, mint annak idején 1949-ben, amikor a tsz-einket szervezni, fejleszteni kezdtük. Rengeteg tapasztalatunk van. Az összes népi demokrácáknak nincs anynyi tapasztalata, mint amivel így szövetkezeti, szervezési, termelési - szóval ami a szövetkezeti problémákat illeti - tapasztalattal rendelkezünk mi. Emellett, persze hogy van Kína is, Bulgária, meg egyéb más népi demokráciák, onnan is átvehetjük, ami jó, s felhasználhatjuk azokat. Gondoljunk arra, hogy milyen volt a parasztság viszonya az ellenforradalom előtt a párthoz, és milyen most az ellenforradalom után a parasztság viszonya a párthoz? Ezt a viszonyt szerintem ápolni kell, nagyon vigyázni kell arra, el ne rontsuk akár meggondolatlan adóemeléssel, akár pedig olyan tszfelfejlesztéssel, amelyről könnyen megállapítható az embertelen eszközöknek az alkalmazása. Ne higgyük azt, hogy az embertelen eszközök alkalmazását csak maguk a parasztok veszik észre, azok fájlalják, azok kifogásolják, azok vetik meg. Nem. Más foglalkozásúak is pontosan észreveszik, pontosan elítélik, vagy talán még jobban, mint ahogy az embertelen eszközöket elítéli maga a parasztság. De népgazdaságunk minden ágában szocializmus van, szocialista termelés folyik. Én a magam részéről valahány gyűlésen voltam, már az ellenforradalom előtt is, az ellenforradalom óta is, a választások alatt is, mindenütt elmondtam, hogy gondolkodjanak el ezen emberek, aztán nemcsak a népgazdasági ágakban, hanem az igazgatásban, az oktatásban és általában. Aztán ebből megvan a parasztoknak a haszna is. És mit kell vesződni a parasztokkal, a népgazdaság ez ágával a pártnak, azért, mert ilyen érthetelen a parasztság, ennyire nem érti meg a fejlődést, illetve az idők szavát. Én nem tudom valóban megmondani, hogy mire vár, mert a belső életünk nagyobbik felében már szocializmus van. Azt, hogy a szocialista tábor hatalmas erővel rendelkezik, azt úgyis tapasztalta, látta, hogy az ellenforradalmat leverte, és ők nagyon jól tudják, hogy az ellenforradalmat akik csinálták, azoknak a támogatására szintén nemzetközi összefogás volt, és nagyon jól tudják azt a károsodást is, amely az ellenforradalom következtében ért minket, és egy gyufa erejéig nem érzik a kárát az élet semmilyen tekintetében, hogy olyan nagy károsodás érne bennünket, le tudnák ők ezt is mérni [sic!]. 750