A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

részt vesznek, de a napi vezetésbe nem folynak bele. Úgy gondoljuk, hogy a kormánynak szükséges és célszerű volna Münnich elvtárs segítségéül, aki ugyan legény még, de nem mai legény már ő sem, célszerű volna egy ilyen miniszterelnök-helyettest szerezni, úgy gondoljuk, hogy Apró elvtárs mellett kellene legalább még két miniszterelnök-helyettes, akiknek a fő hivatásuk a kormány mindennapi munkájában való tevékenységük. Mégpedig azért gondoljuk, hogy legalább még kettő kellene, mert bizonyos értelemben az ügykör szerint a miniszterelnök-helyetteseknek át kellene fogni a kormány egész tevékenységi körét, és ott a gazdasági ügykörön kívül legalább még két nagy ügykör van. Az egyik, amelyiknek a jelentősége rendkívül nagy volt, és reméljük, hogy idővel mindig kisebb lesz, ez az adminisztratív terület, ugye a rendőri, igazságügyi, katonai stb. A másik, e helyett perspektívabban [sic!] valószínűleg, legalábbis reményeink szerint, a súlya és jelentősége növekedik, ez a kulturális, tudományos és egyéb ilyen terület. Ezért gondoljuk, hogy még két miniszterelnök-helyettes oda kell, akik a mindennapi ügyvitel szempontjából ott vannak, és dolgoznak. Megoldani nem tudtuk. Kiderült, hogy ebben a pillanatban alkalmas jelöltet oda állítani nem tudunk. A Politikai Bizottságnak az volt a véleménye, hogy meg kell a kérdést oldani a jövő év folyamán, vagy valamikor nyár elején, vagy legalábbis a Kongreszszussal összefüggésben mindenképpen. Most arról is szó volt, hogy bizonyos államminisztereket, esetleg egyet vagy kettőt, vagy nem tudom én, az Elnöki Tanácsba is át kell vinni. Ez a magyarázata, hogy azt az embert, azt az alelnököt, azt a Nagy Dánielt most nem váltottuk le. Itt olyan nehézségekről van szó, elvtársak, hogy a szakminiszterek között vannak központi bizottsági tagok is, és őszintén megmondva, nálunk olyan közszellem és felfogás van, és talán helyes is, hogy egy központi bizottsági szakminiszter igen-igen nehezen fogadná el egy nem politikai bizottsági tag miniszterelnök-helyettesnek az utasításait vagy a segítségét. Úgyhogy ilyen problémák voltak, és úgy volt, hogy nem tudjuk megoldani. Persze valamilyen politikai ok is szólt amellett, hogy a kormányt most ne bántsuk, mert hiszen ennek a vonala is központi választási kérdés volt, a választók ezt jóváhagyták, és bizonyos értelemben ez sem rossz, hogy változatlanul sikerült ezt a kormányt megerősíttetni, kis híján, mert a Rónai elvtárs elvesztette a céduláját.

18 (Kacagás.) De azért említem meg ezt a kérdést az elvtársaknak, habár nem napi kérdés, mert azért ez olyan kérdés, amiből a Központi Bizottságnak is a maga idejében majd bele kell folynia a megoldásába, és addig sem árt, ha törik az elvtársak a fejüket ezen a problémán. Ez mondjuk, ilyen közvetlen napi tennivaló az Országgyűléssel kapcsolatban. A másik azonnali tennivalónak gondoltuk azt, hogy a párt tagjait óvjuk az elbizakodottságtól, mert hiszen maga a helyzet, maga a választási eredmény olyan volt, hogy ez abba az irányba löki az embereket, hogy elbizakodottá váljanak, és ez mind ilyen adott alkalom, mint pl. a párt-évforduló ünnepsége, rögtön meg is tettük, hogy óvjuk az elvtársakat az elbizakodottságtól. És ezt folyamatosan csinálni is kell, mert ennek a veszélye fennáll, mert ez olyan kérdés, maga ez a választás is, hogy tényleg, ha az ember belegondol, hogy kb. ilyen választási eredmény volt 4 éve, meg 5 éve is, mint most. Szóval, most hogy nézzük? A két évvel ezelőtti helyzetéhez a pártnak meg a Magyar Népköztársaságnak, tényleg ez egy hatalmas, de nem is csak az or671