A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

turális tevékenység egyéb formáit is - sok esetben a kényes problémák megkerülése, a harciasság hiánya jellemzi. A természettudományi előadásoknál sok esetben hiányzik a határozott dialektikus materialista világnézeti állásfoglalás. A történelmi tematikán belül keveset foglalkoznak a legújabb kori kérdésekkel. A műszaki ismeretterjesztés mind tematikáját, mind módszertanát illetően évek óta stagnál. (Az összes előadások 5-6 százaléka.) Az elmaradás oka a műszaki értelmiség, bekapcsolódásának hiánya és a szemléltetés gyengesége. A természettudományos propaganda viszonylagosan is kisebb a művészetihez, az irodalmihoz képest, de ezen belül is rendkívül kevés a vallásos ideológia elleni harcot szolgáló előadás. A SZOT bírálata nyomán lassan kezd megváltozni az évek óta uralkodó helytelen szemlélet, amely a kulturális munkát nagyobbrészt a művészeti csoportok munkájára korlátozta. A szakszervezetek többet foglalkoznak az ismeretterjesztéssel, programokat adnak az üzemeknek és valamivel több pénzt is áldoznak rá. (Ez azonban még nem mindig kielégítő, mert a szakszervezetek az 1958. évi kulturális költségvetésnek még mindig csak 1,1 százalékát fordították az ismeretterjesztésre.) Az ismeretterjesztés a nagyüzemekben is - ahol évek óta pangás volt — kezd a munkások nevelésének fontos eszközévé válni. A munkások kulturális nevelésének egyik legmegalapozottabb területe a könyvtári munka. Míg 1927-ben összesen 57 üzemi könyvtár volt az országban, most 4228 működik 3 millió 703 ezer kötet könyvállománnyal, 1957-ben 682 ezer olvasójuk volt (ennek 43%-a a munkás olvasó), összesen 4933000 kötet könyvet kölcsönöztek. Az üzemi könyvtárak mellett az állami közművelődési könyvtári hálózat is a munkások rendelkezésére áll. A szakszervezeti tagok 31 százaléka olvasója a könyvtáraknak. A tapasztalatok szerint az olvasók zöme egész fiatal (16-18 éves) és az idősebb régi szervezett munkásokból kerül ki. A középső korosztálybeliek közül viszonylag kevesen olvasnak. Az olvasók száma állandóan növekszik, ezzel azonban nem tart lépést a könyvállomány növekedése. A könyvbeszerzésre fordított összeg évről évre csökken. A korábbi években 14-16 milliót fordítottak könyvtári célra, 1957-ben ez az összeg 7,5 millió forintra csökkent (ebből 5,8 millió forint jut könyvvásárlásra.) A munkások körében a legkeresettebb a magyar és a külföldi klasszikus irodalom és az élő magyar irodalom: Viszonylag alacsonyabb a szovjet és a népi demokratikus írók könyveinek olvasottsága. Az ellenforradalom után csökkent a szovjet könyvek olvasása, a múlt év ősze óta azonban ismét növekedés van. Nagy az érdeklődés a politikai riportkönyvek iránt, viszont alacsony az ismeretterjesztő, természettudományos könyvek, szakkönyvek kölcsönzése. (Csehszlovákiában a munkások 20%-a olvas szakirodalmat, hazánkban a szakkönyvek forgalma - becsült adatok szerint - a könyvtárak kölcsönzésének csak 2-3%-a.) Oka ennek az is, hogy kevés olyan olcsóbb szakkönyv jelenik meg, amely színvonalas és egyben a munkások számára is érthető. Az üzemi könyvtárakban a munkát zömében társadalmi könyvtárosok végzik. Politikai és műveltségbeli fogyatékosságuk következtében a könyvek propagálását, az olvasók nevelését nem tudják hathatósan végezni. Megoldatlan a könyvtárosok szakmai továbbképzése is. A munkások közötti kulturális nevelőmunka anyagi alapja évek óta csökken. Az állami támogatás az évi költségvetésnek csak 20-40 százalékát fedezi, a többit saját bevételből kell biztosítani. Ez a kultúrotthon-igazgatókat arra készteti, hogy a nagyobb bevételt ígérő, gyakran alacsony színvonalú esztrád- és egyéb ízlésrontó-műsorokat rendezzenek. Az igazgatói alap csökkentése, valamint a felosztásnak az igazgató személyi hatáskörébe utalása tovább szűkíti a kulturális munka anyagi alapját. A kisebb anyagi bázis nemcsak a további fejlődésre hat károsan, de gyakran a meglevő csoportokat sem tudják fenntartani. 3. Az üzemek vezetősége - beleértve a párt-, szakszervezeti és vállalati vezetést - nem becsüli eléggé a kulturális munkát, mellékesnek tartja azt. Ez nemcsak az anyagi ráfordítás hiányában nyilvánul meg, hanem abban is, hogy nem tekintik a munkások közötti politikai nevelőmunka fontos részének és ezért nem foglalkoznak vele behatóan. Nem segítik és nem ellenőrzik, hogy a területen a munkásosztály ideológiája érvényesüljön. (A Mosonmagyaróvári Gépgyárgyban pl. a kultúrfelelős egy volt horthysta százados fia és a kultűrmunka irányítói között egyetlen párttag sincs.) A pártszervezetek nem törekszenek arra, hogy a kultúrmunka irányításába képzett elvtársakat kapcsoljanak be. Keveset foglalkoznak a párt-, szakszervezeti is ifjúsági funkcionáriusok általános műveltségének gyarapításával. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a könyvtárak olvasói között kevés a funkcionárius, hasonló a helyzet a múzeumok, színházak és előadások látogatásában is. A megyei pártbizottságok többsége általában 660