A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

maga, vagy akinek családja földtulajdonnal rendelkezik, nagyobb mennyiségű tartós fogyasztási cikket szerezhet be, növeli gazdaságát, mert a viszonylag magas árszínvonalon álló élelmiszerekre nem, vagy alig kell költenie. Azonban a parasztság zöme rosszabbul él a munkásoknál. A parasztgazdaságok 55 százaléka 5 kat. holdon aluli, 80 százaléka pedig 8 kat. holdon aluli. Az is általános, hogy a módosabb, jelentősebb mennyiségű árut termelő parasztok életszínvonala, különösen ha mezőgazdaságon kívül is jut jövedelemhez (pl. munkabér), magasabb az átlagos munkásokénál. Néhány fontosabb réteg helyzete: Az ipari munkások 32 százaléka nő. Átlagkeresetük és reálbérük jelentősen elmarad a férfi munkásokétól. Az egyenlő munkáért egyenlő bér elve általában érvényesül, de több helyen tapasztalható, hogy nem adnak a nőknek szakképzettségüknek megfelelő munkát. Egyes helyeken ugyanabban a munkakörben a férfi munkásoknak többet fizetnek, mint a női munkásoknak. A nők előrejutása igen lassú, még olyan iparágakban is, mint pl. a textilipar, igen kevés a nő a művezetők között (kb. 10 ezer művezetőből mintegy 10-15 százalék). A gyermekes családok nődolgozóinak helyzete kedvezőtlen. Többségüknek nincs ideje sem a továbbképzésre, sem szórakozásra, szabadidejét háztartási munkával tölti. A háztartási gépellátottság, a háztartási szolgáltatások a nők nagy tömege számára még nem elérhetőek. A nők nagyobb számban vállalnának munkát, mint amennyi foglalkoztatási lehetőség van. Különösen bányavidékeken van nagyszámú dolgozni kívánó asszony és leány, de könynyűipari vállalat hiányában nem tudnak elhelyezkedni Ipari üzemeink törzsgárdájának túlnyomó részét általában az idős munkások alkotják. Idős korukban fizikai erejük fokozatos csökkenése következtében egyre kevesebbet keresnek. Ez hátrányos számukra a nyugdíj megállapításnál. Nincs megoldva a csökkent munkaképességűek elhelyezése, ezek vagy sokszor nem kapnak munkát, vagy terhet jelentenek a vállalatoknak. Az ifjúmunkások reáljövedelme a legkedvezőbb: általában eltartottjuk nincs. Náluk tapasztalható a legkevésbé előrelátó gazdálkodás és ők keveslik leginkább a kialakult életszínvonalat. Gyakori az idősebbekkel való indokolatlan egyenlősítési törekvés. A fiatal házasok helyzete nehezebb, különösen, ha gyermekük is van. A legnagyobb gondot a a lakáshiány okozza és a háztartáshoz szükséges tartós fogyasztási cikkek beszerzése (bútor, ágynemű, konyhafelszerelés). A szakmát tanult és az iskolájukat befejező fiatalok - elsősorban a leányok - nem tudnak teljes számban elhelyezkedni, különösen az iparfejlődésben elmaradottabb vidékeken és a nehézipari centrumokban. A bedolgozók száma ez év májusában 74 ezer. Keresetük lényegesen alacsonyabb, mint az azonos szakmában alkalmazottaké. (Ez év májusában az állami iparban a bedolgozók átlagos keresete 382 forint volt.) Munkával ellátottságuk rendszertelen és bizonytalan. A bedolgozók többsége háztartásban dolgozó nő. A magánipar és a szövetkezetek a bedolgozók révén nagyjövedelemre tesznek szert. A munkásosztálynak saját életszínvonaláról kialakított nézeteit elsősorban az 1956-57. évi intézkedések, valamint az előbbiekben szóvá tett aránytalanságok és a lakosság egyéb rétegeivel való összehasonlítás határozza meg. A korábbi évek számottevő eredményeit - éppen az utóbbiak miatt nem értékelik megfelelően. A munkásosztály megelégedéssel - mint a régi gazdaságpolitikai hibák kiküszöbölésére irányuló törekvés egyik legfőbb bizonyítékát -fogadta az 1957. évi intézkedéseket az életszínvonal-emelésekre. Politikai munkánk gyengesége, hogy a munkások között nem kellően tudatosítja: az életszínvonal további emelése a munkásosztály nagyobb erőfeszítését kívánja, a munkásosztálynak keményebb harcot kell folytatnia a fegyelem, a társadalmi tulajdon védelme, a szocialista munkamorál megteremtése érdekében. A kialakult bérekkel a munkások általában elégedettek, de (az átlagbérek egyenlőtlen növekedése miatt egyes iparágakban és üzemen belül is egyes rétegekben itt-ott) már most is tapasztalható bizonyos elégedetlenség. Számos üzemben a termelőkapacitás kihasználatlansága szab határt a termelékenység további emelkedésének és az átlagbérek növekedésének. Sok munkás jelentette ki, hogy ma már számosan közülük magasabb átlaggal tudnának elszámolni, de gátolja a plafon. Lehetőséget teremt ez a munkafegyelem lazaságára is. 649