A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

náriusok vonalán. Ezt nekünk tudni kell. És azon belül a legkevesebb az állami gazdasági funkcionáriusok vonalán. Ugye itt egy évvel ezelőtt vitatkoztunk arről, hogy lehet-e bízni a KGM-ben, vagy nem lehet, és akkor kiállítottuk a politikai bizalmi levelet a KGM vezetőire, azt hiszem helyesen. Csergőre, meg nem tudom én másokra. De ha arról van szó, hogy léteznek-e a KGMben bürokraták, kispolgári akarnokok, hát léteznek, s amíg ők ott léteznek, ha húsz esztendeig, kijelentem, akkor, ott húsz évig egy becsületes ember nem fog szakképzettségre, tapasztalatra szert tenni őmellettük. Mert a munkájuknak a nyolc órájából ma is mindennap négy óra arra megy, megakadályozzák, hogy rajtuk kívül valaki kiismerje magát az ő területükön. Ezt nyugodt lelkiismerettel állítom. Hát hogy fogunk mi ővelük boldogulni? Harc nélkül nem fog menni a dolog. Előbb kell harcolni a mi teljesen hű elvtársainkkal, értem a Csergőt, akinek egy átka, hogyha az ő emberéről van szó, vérbe borul a szeme, feláll, vétó, hazugság, rágalom, nem így van, nem képes meghallgatni egy bíráló észrevételt, a KGM vezető egy funkcionáriusával kapcsolatban. Én szerintem ez nem helyes magatartás. De nekünk nem egy Csergőnk van. Hát emlékezzenek vissza egyik-másik aktívánkra. Ennyire tipikus egy sincs, mint a Csergő, ez egy betegség nála, hogy úgy védi, minta önmagát védené. Ővele kell előbb a harcunkat megvívni, és aztán emezekkel. Ezeket se kell mind lefejezni, ez tévedés szerintem. Ezek egy részét helyes irányba lehet vinni, s törekedni kell egy részével erre, de a leszámolásnak meg kell történnie. Nem lehetnek vezetők Magyarországon, akik évekig megakadályozzák, hogy vezetők nőjenek ki egy bizonyos területen. De itt minket visz a tehetetlenség is. Hogy követelhetek én lejjebb következetes káderpolitikát, amikor nálunk a legfőbb gazdasági vezetésben, ha egy területen baj van, miből áll a tudományunk, Karádiból,

77 meg az isten tudja, nem is szeretem még emlegetni sem őket, mert akkor azt mondják, hogy elfogult vagyok, meg szubjektív. Hát ebből áll a tudományunk, mert nem ismerünk más vezetőket, mert ezek évszámra megszokták, hogy egymást dicsérik, a beadványban el nem felejtik, hogy a két kollégájukra azt ne mondják, hogy az ország legjobb átszervező szakértője. Hát ez tíz éve így megy. És már a mi vezető funkcionáriusaink betegei ennek, és azt hiszik, hogy tényleg csak a Karádiék Magyarországon a Külkereskedelem. A másik meg már jön, hogy mi van avval a belkereskedelemmel, most ünnepeltük - ég nyugosztalja - tízéves szocialista belkereskedelmünket. Szörnyűség. Előfordul, hogy kitüntetnek valakit itt a tízéves évfordulón, aki az államosítás idején a tőkés ipartestület főtitkáraként vívta a harcot az államosítás ellen. Hát jó, tüntessék ki, ha nagyon jól dolgozik. Mert aztán elvesztette a csatát, beállt a sorba, mint szakértők, és valahogy dolgozik, lehet, hogy jól. Hát akkor ezért tüntessék ki. De az egész iparág röhög, hogy ipartestületi államtitkárt [sic!], aki harcolt, az államosítás ellen, most kitüntetik, minthogy az államosítás tízéves. Van ilyen nálunk elvtársak? Van. És másképp kell ezt a dolgot venni. Mit tudunk mi ennél többet mondani, amikor még az első lépésen nem jutottunk túl. Hogy ne szubjektiven, ne elfogultan, ne ab ovo ördög, meg angyal alapon nézzük ezt. Mi itt, azt mondom, a Központi Bizottság és a kormány. Itt kell kezdeni. Nem sajnálom az évet sem a magam részéről, mert az év a türelem éve volt ezeknek az embereknek a számára. Most már egy sem sértődhet meg azon, 606