A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

között alakult, nyilvánvaló, hogy azt nem kell különösebben megmagyaráznom, hogy a mi viszonyainkhoz képest milyen kiválóan állnak a párt és a tömegek, a vezetők és a tömegek viszonya dolgában. Mégis, mi az, ami érdekes, hogy ennek ellenére a pártnak példátlanul nagyszerű tömegkapcsolatai vannak. Azt lehetne mondani talán, hogy a legfőbb gondjuk és problémájuk ez. Teoretikusan kidolgozzák, a legkülönbözőbb oldalról, elméletileg megvilágítják a népen belüli ellentmondásnak a problémáját ebben a vonatkozásban. Elméletileg kidolgozzák azt, hogy a vezetők és a tömegeknek a viszonyában van objektív alapja bizonyos ellentmondásnak, más a szemlélete a vezetőnek, vagy más a szemlélete a vezetettnek, hogy a vezetők azok hajlamosak arra, hogy a távlati érdekeket, a közérdekeket, a vezetettek hajlamosak arra, hogy inkább az ilyen partitális [sic!] részérdekeket, időleges érdekeket vegyék figyelembe, és ezért van bizonyos objektív alapja egy ilyen népen belüli ellentmondásnak, ha nem küzdenek állandóan ennek az ellentmondásnak a feloldása érdekében, és nem tesznek erre órási erőfeszítéseket. Ugyanakkor, gyakorlatilag az ember csak arra gondoljon, hogy az elmúlt évek során itt volt a tömegvonalnak a kérdése, amit mondjuk vagy 20 évvel ezelőtt felvetettek, de ez az elmúlt évek során újból és újból kongresszusuknak, központi bizottsági üléseknek állandóan az előterében állt. Itt van a munkastílus-javító mozgalom, itt van most az ezzel öszefüggő határozatuk, gyakorlatuk, hogy fizikai munkát végezzenek vezetők, hosszabb-rövidebb időn át. Szóval erre a legkülönbözőbb lehetőségeket és variánsokat alkalmazzák. Végeznek fizikai munkát, és óriási kampányt, tömegmozgósítást, akciót csinálnak ennek érdekében, pedig ott ragyogó a helyzet. Ennek ellenére elméletileg, gyakorlatilag állandóan óriási tömegakciók, kampányok formájában felvetik azért, nehogy ez a bizonyos objektív veszély bekövetkezzék, és elszakadás álljon be párt és tömegek, vezetők és a tömegeknek a kapcsolatában. Úgy gondolom hogy nem véletlen, hogy pl. a magyar ellenforradalomnak az eseményei után nyilván ezeknek a tapasztalatait is hasznosíthatjuk, mert tudjuk, hogy milyen alaposan foglalkoztak a magyar ellenforradalom tanulságainak az elemzésével.Tettek újabb nagy erőfeszítéseket, és indítottak újabb nagy kampányt ezeknek a feladatoknak a megoldására. Ha a kínai helyzetről a mi helyzetünkre térünk vissza, akkor meg kell mondanunk: a nagy fejlődés ellenére - ami vitathatatlanul fennáll -, hogy korántsem teszünk még olyan nagy erőfeszítéseket elméletileg és gyakorlati vonatkozásban, hogy mi is igyekezzünk meggátolni, hogy a rossz tradíciók visszajöjjenek, és elérjük, hogy az emberek, akikben megvan a jó szándék, a tömegmunkán és a tömegekkel együtt dolgozzanak. Ehhez azonban nem elég a szándék, mert nem könnyen tudnak az emberek kibújni a bőrükből, akik hosszú éveken keresztül hozzászoktak helytelen, rossz munkamódszerekhez, hiába van a jó szándék, hogy most szakítanak ezzel, és jó munkamódszerrel szoros és állandó kapcsolatban lesznek az emberekkel. Ez nem megy egyszerű parancsra, vagy jó szándékra, hanem tényleg nap nap után kell ezért csatázni. Nem arról van szó, hogy most kopírozzuk le és csináljunk egy kampányt, mint a kínai elvtársak, mit tudom én, a tömegvonalat hirdessük meg, vagy fizikai munkára menjen mindenki, vagy a munkastílus-javító mozgalmat hozzuk létre mi is úgy, ahogy ők csinálták, de az alapvető dologban, ami e mögött van, az nyilvánvalóan, teljes egészében, sőt sokkal fokozottabb mértékben vonatkozik ránk. 593