A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

Még két dolog van, az egyik további javaslatom. Itt beszéltem arról, hogy a tömegszervezetek kérdését mennyire fontosnak látom, vagy legalábbis próbáltam kifejteni, és mitjelent a párt számára, hogyha ezekjói és megfelelően dolgoznak. Úgyhogy nem érhet az a vád, hogy a tömegszervezetek szerepét nem értem meg. Azért bocsátom ezt előre, mert a további mondottakkal esetleg ellentétesnek látszik, amit most fogok mondani, ti. arra gondolok, hogy a tapasztalat azt mutatta az üzemekben, elsősorban az üzemekben, de a területen is, hogy egy kicsit túl sok tömegszervezetünk van. Olykor egymás lábán tapodnak, az üzemekben már sokszor majd bele őrülnek, hogy mit hova pakoljanak, mert a Szabadságharcos Szövetség, a Vöröskereszt rendkívül aktív. Most én nem azt mondom, hogy ezeket sorvasszuk el, mert ez így felelőtlenség lenne, de hogy ezt a kérdést is feltétlenül meg kell vizsgálni, meg kell néznünk, hogy meddig terjedjen bizonyos szervezetek tevékenysége. Most a választásokkal egy időben, amikor úgy is túl vannak terhelve az üzemek, a Vöröskereszt kongresszusra

74 készül, és meg vannak sértődve, ha a párttitkár nem véres verejtékkel dolgozik, és hozott össze a jelölőgyűlések után még nem tudom én milyen nagy tömegben munkásokat a Vöröskereszt megmozdulásaira. A múltkor eljöttek hozzám a budapesti Hazafias Népfronttól. Javaslatot tettek az elvtársak, hogy a Népfront így vagy úgy, de kerüljön be az üzembe. Szóval meg kellene nézni, hogy mi mindent akarunk még rápakolni a politizáló vagy már a politikai munkába befogott rétegekre még rápakolni, [sic!] Utolsó dolog, amit szeretnék javasolni. A kádermunkát nem intézhetjük így el, ahogy az anyagban van, mert rendkívül nagy visszahangja volt a munkások körében, amikor beszélgettünk a párt jelenlegi káderpolitikájáról, illetve talán inkább annak, hogy a pártszervezetek a legkevesebbet ezen a területen javítottak és változtattak. A fluktuáció kérdése, a munkásosztály vezető szerepével én ezt össze is tudnám kapcsolni. Az anyag is felhozza itt példának hogy pl. az Egyesült Izzóban addig, amíg a tőkés emberei ott vannak húsz, meg harminc évig - ami bizonyos mértékig olykor jó is, hogy ott vannak, amelyik becsületes, és lehet vele együtt dolgozni -, lehetetlen állapot, és sajnos változatlanul folyik, hogy ugyanakkor a munkásvezetők, párttitkár és igazgató, másfél év, egy évnél hosszabb időt nem tölthet el. Vegyük változatlanul az Izzót példának. Három helyen van már most a gyárnak telepe: a Vákuumtechnika, valahol Újpest másik felében, Vácon van egy telepe. Van egy igazgatója, akinek magának kell egy vagy másfél év, amíg azt a területet megismeri. Mire körülbelül megismeri, el is vitték. A párttitkárról lévén szó, tizenhárom párttitkára volt az Izzónak, de ebben az időszakban benne van az is, hogy volt olykor háromnegyed év, vagy egy év, hogy nem volt az Izzóban párttitkár. Tehát volt olyan időszak, amikor fél évig valaki volt ott mint párttitkár, és ha a többi nagyüzemeket megnézzük, körülbelül így néz ki ez is. És nyilvánvaló, hogy az ott lévő régi műszaki értelmiség azt is felveti hogy ez a rendszer nem tud egy épkézláb embert ideadni, aki hát üstökön ragadná a dolgokat, és meg kell birkózni annak az odakerülő munkásigazatónak, meg párttitkárnak az affajta nézetekkel is, hogy hát ugye micsoda zsenik voltak itt korábban a tőkés időkben, akik 10 évig, 20 évig, 30 évig vezették az üzemeket. A helyzet, az, hogy nagyon komolyan vetik fel a kádermunka egyéb gyenge591