A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

évi átlagot vesszük, lényegében ott van, ahol október előtt volt. És ez nem jó elvtársak, így tovább azért nem lehet menni, itt vastagabban kell meghúzni a követelményeket. Nálunk az a helyzet, hogy ebben az évben megtakarítunk 100 ezer Ft-ot kinosan-keservesén, de azért ennek a lényege az, hogy a gazdasági, műszaki emberek által kidolgozott intézkedéseket hajtatunk végre munkásokkal, és ebben elég kevés a munkásoknak a kezdeményezése, újítása. Ezért részben hibásak vagyunk mi is, részben azonban hibásak ezért a munkások is. Ahhoz, hogy az ő felelősségük jobban érvényesüljön, egy-két dolgot konkrétabban kellene megmondani pl. a SZOT felé, hogy legalább két területen csináljanak rendet az elvtársak. Mondjuk a termelési tanácskozások és az üzemi tanácsok frontján. A termelési tanácskozásra a Szovjetunióból rengeteg a jó példa, amely rendelkezésünkre áll. Ott egy termelési tanácskozás úgy zajlik le, hogy egy mérnök, egy műszaki ember a jegyzőkönyvvezető. Minden egyes javaslatot felírnak, és minden egyes javaslat bevezetéséről, vagy elutasításáról a javaslattevőt és az illetékeseket tájékoztatják.Viszonylag egyszerű dolog ez. Talán erre az egy-két dologra kellene a figyelmet fordítani, és lehetne a munkások felelősségét növelni. Mert ha ő azt látja, hogy elmondja a véleményét, javaslatát, mely azonban nem valósult meg, akkor azt mondja, „legyen szíves ne szavaljon nekem a felelősségről". De ehhez a különböző szervek és intézmények munkáját meg kellene javítani. És azt hiszem, elvtársak, hogy nekünk olyat is ki lehetne mondani, hogy a sajtó, a Rádió vezetői legyenek felelősek azért, hogy ezt a munkásosztályvezető szerepét munkájukon keresztül, írásaikban, adásaikban juttassák kifejezésre. Pl. a napokban történt egy eset. Behívtunk 400 csepeli pedagógust, megmutattuk nekik a gyárat. Aztán összehívtuk őket, és tartottunk egy elődást. Kerek perec megmondtam: „nézzék, ezek az emberek azok, akik vezetik ezt az országot, és ezek az emberek tartják el magukat. Maguknak pedig az a nagyszerű hivatásuk van, hogy segítsenek nekünk az új generációt megteremteni". Az újságíró, aki egy rendes elvtárs, nem ezt írja, hanem azt írja, hogy a csepeli prolinak 70 milliót ad a költségvetés, meg mennyi szociális juttatást kap stb. Azt is mondtam. De nem ez volt a lényeg! Miért nem írja ki a Népszabadság azt, hogy Csepelen a párttitkár kimondta, hogy ez az osztály tartja el magukat, és maguknak milyen hivatásuk van. Helyre volt téve a dolog. Es ott a pedagógusok nagy része, ott a gyár hatása és egyéb alatt elfogadta ezt. A Rádió a következőképpen mondta be ezt a riportot: hogy megkérdez egy pedagógusnőt, azt mondja, jó hogy láttuk ezt a gyárat, mert lesz olyan fiú is, aki elvégzi az iskolát, és nem megy egyetemre, gyárba fog jönni. Történt még valami, amit nem tartok véletlennek. Mindegyik pedagógus kapott rózsát, meg szegfűt, azt mondja a rádióriporter egy pedagógusnak: „Maga nem kapott virágot?" A pedagógus azt válaszolta, hogy kapott, csak elvesztette. Mintha leköpné a munkásoknak ezt a szeretetteljes gesztusát, a rózsát. Ez marad meg a rádióban egy dologból, amivel nagyszerűen lehetne politizálni. S azért annak a dolognak, annak a beszámolónak a szelleme és az egész légköre az volt, hogy most nekifogunk a választási csatának. így sikkad el a dolog. Azt hiszem, hogy az egyes intézmények, vagy propagandaszervek stb. vezetőit nyugodtan felelősségre lehetne vonni azért, ha nem érvényesítik a munkásosztály vezető szerepét. Ne jelenjenek meg pl. a rádióban ilyen 582