A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

ünnepélyes eltemetése, elnöki tanácsi rendelettel, és az üzemi tanácsok megszervezése. Az elvtársak egy része ismeri az előkészítendő munkát, tehát arról is tudnak, hogy az üzemi tanácsokkal szemben is van a párttagok egy részében ellenállás. Ha mi politikai garanciával rendelkezünk, akkor igenis legyen ilyen szerv, amibe - azt hiszem - dolgozóink bele tudnak egy kicsit szólni. Az üzemi tanács úgy működjön, hogy általában a szakszervezet irányítása mellett legyen, negyedévenként üljön össze rendszeresen, és a közbeeső időszak alatt az üzemi tanács végrehajtó szerve a szakszervezet legyen. Tehát nincs neki állandó funkciója, hanem a szakszervezeti bizottság a végrehajtó szerve ennek. Kétharmada behívott tagból állna, párttitkárból, KISZ-titkárból, szakszervezeti funkcionáriusból, és egyharmadát választanák. Ami a hatáskört illeti: van hatásköre, véleményezési joga, tehát meghallgatja a munkástanácsot [sic!], és más kérdésekben döntési joga van, még anyagi eszközök fölött is. Tehát az igazgatói alap, kulturális célokra előirányzott összegek, szociális összegek, vagyis bizonyos, már korábban meghatározott összegek, melyek megállapított célokat szolgálnak. Meg kell mondani, hogy a rendelet célja - és ez nagyon kategorikusan ki is lett mondva -, hogy a Magyar Népköztársaságban az üzemek stb. össznépi tulajdont képeznek, ennélfogva az állam gazdasági irányító szerepe magában a gyárban az igazgató egyszemélyi felelőssége mellett biztosítandó. Meg kell említeni még a termelőszövetkezetek kérdését. A termelőszövetkezeteknél az általános helyzet az, hogy a mi politikánk és állami vonalon kiadott kormányintézkedések olyan eredményeket hoztak, amelynek következtében az egész dolgozó parasztság viszonya a nép államához javult, szorosabb, jobb lett. Gazdaságilag a termelést serkentették ezek az intézkedések. Ugyanakkor ugyanezeknek a tényezőknek egy része a szocializmus fejlődésével szemben korlátozóan hat, hiszen természetes, hogy az egyéni parasztgazdaságok prosperitása korlátozza ezeket a kérdéseket. Azt hiszem azért, ha dialektikusan nézzük a dolgot, nyugodtan állíthatjuk, mégis helyes a párt által vitt vonal, mert szükséges volt a munkás-paraszt szövetség elemi megjavítása, a párt és a parasztság, az állam és a parasztság viszonyának megjavítása ahhoz, hogy a párt is megerősödhessen a továbbiakban. Ebből a helyzetből sok elvtárs még a pártapparátusban is azt a hibás következtetést vonta el [sic!], hogy most a termelőszövetkezeteket nem fejlesztik. Most, ezen a télen is nagyon sok lehetőség van a termelőszövetkezetek fejlesztésére, mégpedig az esetek egész sorában olyan lehetőség, ahol csak szubjektív akadályokat kell legyőzni. Nem akarok részletekbe menni, azt hiszem, az elvtársak értik, mire gondolok. Például: változtatni kell a pártszervezetek munkáján, melyek egy része mintha meghalt volna, nem foglalkozik a termelőszövetkezetekkel. Ugyanakkor van olyan tényező, hogy a termelőszövetkezetekből kilépett hőbörgőkkel, vagy az ellenforradalmi terror miatt kilépettekkel szemben olyan szigorú dolog van, mint az egyházból való kiátkozás. A pártszervezetek segítsenek a termelőszövetkezetek fejlesztésénél, természetesen erőszak nélkül, anélkül, hogy éjjel agitálja 5 ember az ágyban a parasztot. Tehát szolidan, normális munkával igyekezzenek elérni, hogy még ezen az őszön is fejlődjenek a termelőszövetkezetek, annyira, amennyire van lehetőség. Végül még egy nem gazdasági intézkedést szeretnék megemlíteni, hogy az elvtársak tudjanak róla. Az a tervünk, hogy november 3-ára cikket írunk a 57