A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

tőséget tulajdonít a kérdésnek. Ez a határozat és ennek a végrehajtása a munkásosztály szélesebb rétegeiben még meglévő határozatlanság, bizonytalanság, nemegyszer bizalmatlanságnak az áttörését jelentheti, kezdetét jelentheti egy olyan nagyobb irányú fellendülésnek, előrehaladásnak, biztosíthatnánk felzárkózásunkat a többi népi demokratikus országhoz. Ez azért is fontos, mert Kádár elvtársnak - amikor Bulgáriából hazajött - volt olyan kijelentése, hogy mi versenyezni akarunk a többi népi demokratikus országgal, fel akarunk zárkózni, és nagyon nagy a veszély arra, hogy esetleg egy ilyen kijelentést, hogy felzárkózunk, vagy gyorsabban zárkózunk fel, sokan úgy értelmeznek, hogy nem teremtjük meg annak az előfeltételeit. Márpedig nézetem szerint ahhoz, hogy egy ilyen gyorsabb irányú felzárkózást csináljunk, ahhoz még egynéhány fontos intézkedésre van szükség. Gondolom, hogy e határozat végrehajtása jelentheti Magyarországon egy munkastílus-javító mozgalomnak a kezdetét is, és talán a párt és a munkásosztály kapcsolatában egy magasabb fokra való ugrást is jelenthet. A kapcsolat alatt a marxista tömegkapcsolatot értem, a párt vezetését, és nem azt, hogy a munkásosztály általában helyeselje a politikánkat. Ahogy Fock elvtárs is mondta, a munkásosztályt nem lehet csak egyetlen egészként kezelni, sőt amikor mi Csepelen ezt a kérdést tárgyaltuk, még a törzsgárdára is olyan megállapítást tettünk, hogy a törzsgárdát sem lehet általában csak mint nagyon kiváló osztályharcos, osztálytudatos embereknek tekinteni. Arról van szó, hogy a párt politikáját részleteiben is meg kell ismertetni és hozzászoktatni a dolgozókat ehhez a kérdéshez. Amikor a négynapos propaganda-tanfolyam volt nálunk, kiderült, hogy a propagandisták - akik politikailag a legfejlettebb emberek a gyárban - a pártkonferenciának határozataiból vagy nem ismernek, vagy nem értenek bizonyos részeket, illetve kérdéseket. Ha ez így áll, akkor ez a párttagság soraiban még inkább így van, és a szélesebb munkástömegekre még inkább vonatkozik ez. Azt hiszem, hogy további jelentősége a jelentésnek, hogy egyrészt méltó felkészülést jelent a kongresszusra, másrészt amiről már az előbb szó volt, Cservenka elvtársnő és más elvtársak is szóvá tették, hogy a párt egységéért folyó harcot is megkönnyíti. Nekünk nagyon komolyan kell azokkal az elemekkel, sőt elvtársakkal vitatkoznunk, harcot folytatnunk, akik akár meg nem értésből, személyi sérelemből, vagy egyéni érdekekből bomlasztják a párt egységét, és ebben a harcban döntő az, hogy a pártnak és a munkásosztálynak milyen a kapcsolata, és hogy az egéisz pártnak, a munkásosztálynak a dolgozó népnek a figyelmét mennyire tudjuk ráirányítani a soron lévő feladatokra. Csepelen - ha szabad ilyen összehasonlítást tenni - van pártegység, egységes vezetés. Mi nagyon sokat vitatkoztunk azokkal az elvtársakkal, akik sértődöttek, nem értettek meg bizonyos dolgokat, személyes problémáik vannak, azonban a fő figyelmet mindenkor a feladatokra fordítottuk, és ez nagyon letompítja a harcnak az élét. Amikor megfeledkeztünk a tömegkapcsolatokról, amikor az utolsó hónapokban elbizakodottság kezdődött, amikor bezárkóztunk egy kicsit az irodába, akkor ezek a személyes és egyéb problémák rögtön a felszínre kerültek. Mi konzultáltunk a budapesti pártbizottsággal, megmondtuk őszintén, nem tudunk továbbmenni, kicsúszott lábunk alól a talaj, s akkor olyan irányba mutattak nekünk utat: „vissza a tömegek közé, vigyázzatok az elzárkózottságra." Azóta két hónap telt el, és 577