A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

évet kapott, ami aligha maradhat annyiban, ott korrigálni kell, szigorítani kell, mert különlegesen aljas szerepet játszó ember volt. Ilyen hiba is volt, ott szogorítani kell. Ezeknél az íróknál az a helyzet, hogy pl. mi arról beszélgettünk, hogy Tamási Áron esetleg képviselő legyen. Most odateszem melléje Zelket. Hát én kimondom, Tamási a Gond és Hitvallásnak 64 a főpapja volt, Zelk is meg­csinálta a magáét persze, na de az arány. Szóval van egy ilyen korrigálni való. És ez a mi felfogásunk szerint ennek a büntetőpolitikai elvnek az alkal­mazása, amit mi itt a Központi Bizottságban már ismételten tárgyaltunk. Tehát ott mi nem akarunk változtatni, ez nem jelenti az álláspontunk revi­diálását, hogy mi most elkezdenénk az összes írókat felülvizsgálni, hogy hogyan lehetne a Déryt kiengedni, vagy a Háyt. Hát azért az ítélet az megvan, az egyik már több mint a felét letöltötte, a másik több mint a háromne­gyedét, és az ítélet rajta is marad. És itt nem humanitás, hanem bizonyos politikai meggondolás alapján ezt mi célszerűnek tartjuk. Egyébként lehet­séges, nem akarok itt elébe vágni, de nagyon lehetséges, hogy a közeljövőben le kell tartóztatni újra embereket, akik nem hallgatták meg a tanácsainkat, hogy rakják le a fegyvert, és még ma is motoszkálnak a sötétben. Nem fogja senki sem félreérteni, hogyha valami író, vagy újságíró, akkor szabad neki a népi hatalom ellen cselekedni. Majd megmutatjuk neki, hogy továbbra sem szabad. Nincs az elvek revíziójáról szól. Nem tudom érthető ez, vagy nem? További ilyen nincsen, hogy más írókat megvizsgáljunk, de itt kézenfekvőnek látszik, és azt reméljük tőle, hogy a büntetőpolitikánk még inkább érthetővé válik, még inkább helyesléssel találkozik. Ez az elképzelésünk. MAROSAN elvtárs: Elvtársak! Két javaslat hangzott el. Egyik javaslat úgy szól, hogy - amit Benke elvtársnő tett meg - a választások után szenteljen a pártvezetőség egy külön ülést, [sic!] ahol ezt a kérdést, a pártegység kérdését megtárgyaljuk. Aki egyetért ezzel a javaslattal, szíveskedjen a kezét felemelni. KADAR elvtárs: Ez a büntetőpolitika. MAROSAN elvtárs: Nem. A Benke elvtársnő azt javasolta, hogy választások után tűzzük napirendre a pártegység kérdését, és így szabadon vitassuk meg és beszéljük meg. Ez hangzott el. Ezt javasolta. Javasolta a központi bizottsági ülésen egy központi bizottsági tag ezt. Most felteszem szavazásra azt, amit a központi bizottsági tag javasolt. Aki elfogadja a Benke elvtársnő javaslatát, hogy külön tárgyalják meg ezt a kérdést... KÁDÁR elvtárs: Hát akkor én mást javaslok... BISZKU BÉLA elvtárs: Azt javaslom, hogy a Politikai Bizottság vizsgálja meg ennek szükségességét. MAROSÁN elvtárs: Két javaslat van; az egyik javaslat az erősebb javaslat, aki ezt kérte, hogy ezt tűzzék napirendre, a másik a Biszku elvtárs javaslata, hogy a PB vizsgálja meg, és aztán hozzuk ide. BENKE elvtársnő: Én Biszku elvtárs javaslata mellett vagyok. 570

Next

/
Thumbnails
Contents