A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

hogy az ellenség vaskorbárccsal vágjon végig rajta, és akkor majd okosodik, valami ilyesmit. Ez augusztus 2-án, vagy 3-án volt. Ebben semmi természeti csoda nincs, hogy ő akkor ilyeneket mondott, de nyugodt mérlegeléssel, tényismerettel sok évig a helyes álláspontot képviselte. Mi itt vitatkozunk., az imperialistákkal, és az egyik érvünk, hogy 19-ben a magyar proletariátus diktatúrát csinált, nem volt itt egy szovjet katona sem az országban, stb. stb. és két fronton védelmezte a vérével, és évtizedekig élt annak az emlékéből, és harcolt az újravisszaállításáért [sic!] És mi mondjuk az igazságot, hogy az imperialista intervenció semmisítette meg, meg a vele társult akkori Nagy Imrék [sic!],meg nem tudom én kicsodák a Peidl Gyulák

38

, meg Bethlenek

40

, meg az akkori Mindszenty. Ez a történelmi igazság. Erre Réti azt mondja, elég szubjektivizmusba estünk mi már eddig, nekünk kötelességünk a Kunt objektíven mutatni, ez az okmány hozzátartozik Kun arcképéhez, legyen benne ebben a kiadványban. Tehát mi most, 1958 októberében, amikor ünnepeljük a 40. évfordulót, mi adjuk oda a Dulles kezébe, hogy Kun Béla, hát így szubjektiven mondva, az akkori forradalom vezéralakja Leninnek jelenti, hogy a magyar proletariátus elutasította a proletárdiktatúrát. Ezt követeli Réti. Az ember megkérdezi, hogy ép ésszel követeli-e ezt, vagy ennek van kommunista eszmei alapja? És vele szemben ez a Vass Henrik védelmezi, hát tényleg ez egy furcsa szereposztás. Ennek a dolognak végére kell jári, és végezni vele. Megmondom őszintén, nem egy világkérdés - én szerintem -, de nem lehet elmenni szó nélkül ilyen dolgok mellett, inkább most kell valamit csinálni, mert képes egy év múlva, és Réti szemrehányást tesz nekünk, hogy miért nem figyelmeztettük, mert ez a kötelessége a Központi Bizottságnak. Mondom, meg kell kapnia azt a figyelmeztetést, ami neki kijár. Még a választásokról,

41 sajnos erről a kérdésről is kell egypár szót szólnom. Ismerik az elvtársak az eddig történteket, el lehet mondani, hogy rendesen megy a választási munka, most már beleértve a jelölőgyűléseket is. Az aktivitás, a tömegmozgósítás jó. Jobb, mint volt 1954-ben, amikor az utolsó ilyen választási megmozdulás volt. A hangulat is jó. A Népszabadság tudósításai kicsit egyhangúak, de őszintén szólva, a jelölőgyűlések is egy kicsit egyhangúak voltak. Általában a lelkesedés és az egység jellemezte ezeket a jelölőgyűléseket. A jelöltek közül, nem tudom én, töredéket, két-három százalékot módosítottak a jelölőgyűlések, de a módosításokról is kiderül, hogy négyötödével jó irányba módosítottak. Tehát az eredeti javaslatokkal szemben jobbat ajánlottak. Bizonyos részében rosszabbat ajánlottak, hát ez is előfordult.Ez is feltétlenül az egységre mutat. Ezzel kapcsolatban csak azt szeretném megjegyezni, hogy nagyon nagy kár volna magunkat ilyen illúzióba ringatni - majdnem mindenki volt jelölőgyűlésen -, hogy ma mi azt gondolnánk, hogy mind a hat és fél millió választópolgár olyan hangulatban van, mint akivel mi a választógyűléseken találkoztunk. Mert ezért mégis ez a választóknak a legaktívabb, a legjobb, a velünk legjobban egyetértő 35-40%-a volt, akikkel mi eddig találkoztunk, erről nem szabad megfeledkezni. Omögöttük van még egy nagy, viszonylag passzívabb réteg, nehezebben mozduló réteg, és ezek mögött van nem lebecsülendő ellenséges közvélemény, mit tudom én, 8-10%-a, vagy nem tudom én 5%-a, ezt senki nem tudja. Tehát erre gondolnunk kell. Nehogy azt mondjuk, most már hurrá, és minden rendben van. 552