A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

rasztembereknek kell elvégezni, és hogy azt elvégezzék, ahhoz azt kell nekünk elérni, hogy a szövetkezetek feltétlenül vonzók legyenek a számukra. Azt hiszem, ezzel semmi újat nem mondtam, de az eddig történtek azt mutatják, hogy mi a szövetkezeteket általában ilyenné tenni nem tudtuk. Nekem az a véleményem, hogy a most elhangzott javaslatban az a pont, hogy súlyponti községeket kell képezni, ezt kellene valahogyan megragadni, és ahol a szövetkezet olyan, hogy megvannak a feltételek arra, hogy ezt tényleg ki tudjuk fejleszteni olyanná, hogy az vonzó legyen, ezt tegyük meg elsősorban, akkor a parasztemberek minden különösebb, erőteljesebb szervezés vagy agitáció nélkül a szövetkezet felé fognak menni. Én két évvel ezelőtt Albániában jártam, és ott volt alkalmam arra, hogy a szövetkezeti mozgalom helyzetéről érdeklődjek. Beszélgettem a parasztemberekkel, egyik azt mondta, hogy bent van a szövetkezetben, a másik azt mondta, hogy még nincs. Feltettük a kérdést, hogy ő miért nincs bent. Azt mondta, hogy már évek óta kérvényezte, de nem vették fel. S az albán elvtársak mondták is, hogy ez tényleg fennáll. Több helyen tapasztaltuk, hogy azok, akik még nem jutottak be a szövetkezetekbe, protekciót iparkodnak igénybe venni, hogy bejuthassanak. Ott egy jó néhány szövetkezetet megmutattak nekünk, és azok úgy el voltak látva mindennel, úgy fel voltak szerelve - mint ahogy Dobi István elvtárs itt mondotta -, hogy megvoltak a feltételek ahhoz, hogy bebizonyíthassák a nagyüzemi gazdálkodás fölényét. A másik dolog az, ha mi újra elkezdjük, és erőteljesebben a szövetkezeteknek a gondolatát akarjuk megvalósítani, akkor legyünk konzekvensek. Mi azelőtt igen sokat próbáltunk a nagy gyári dolgozók közösségének az erejével segíteni a szövetkezeteknek. Ez részben falujárásban, részben különböző munkáknak az elvégzésében nyilvánult meg. Kijártunk aratni, megjavítottuk a gépeket, és így tovább. Ez, az ilyenfajta tevékenység megszakadt az októberi ellenforradalom időszakában, és most újra arról van szó, hogy el kellene kezdeni. Mi a megyei pártbizottságtól kaptunk egy elosztást, hogy a Diósgyőri Vasgyár is kb. 8-10 szövetkezetnek a patronálását kezdje meg. Mi most kezdjük felvenni a kapcsolatot. A szövetkezetek segítése természetesen anyagi költséggel jár, mert ha csak egy teherautóval kimozdulunk, az már pénzbe kerül. A minisztérium részéről ugyanakkor kaptunk egy másik levelet, melyben kijelentik, hogy számlát nyitni a szövetkezetek patronálására nem lehet. Ez nem egy konzekvens, összehangolt dolognak néz ki. Mi azt kérjük, hogy ezt nézzék meg. Mi nagyon szívesen segítünk a szövetkezeteknek, nagyon szívesen vállaljuk az ebből eredő munkákat, de itt több százezer forintról van szó évenként. Nem arról van szó, hogy ezt más viselje, mi elviseljük, de számlaszámnak lenni kell, hogy ki tudjuk mutatni, mibe került ez. KISS KAROLY elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Engedjék meg, hogy néhány szóval én is hozzászóljak, mivel a többiek közt feliratkoztam én is a mai témához. Én a KB anyagával, a határozati javaslattal és Fehér elvtárs referátumával természetesen minden tekintetben egyetértek. A mai vita, mely olyan élénk, azt mutatja, hogy minden KB-tagnak és pártapparátusnak annyira benn van a gondolkodásában e nagy probléma, a mezőgazdaság szocialista átszervezése, hogy bár nem ez a mai ülés témája, 281