A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

erősítésének nagyon sokféle módszere lehet. így többek között: bátrabban be kell állítani és előléptetni tehetséges helyi erőket, olyanokat, akiknek bi­zonyos kulturális felkészültségük van, és alkalmasak arra, hogy a vezetésben erősítést jelentsenek. Vagy: hívjanak vissza az elmúlt években a faluról elszár­mazott tehetséges vezetőket. Vagy: üzemből, ipari és állami gazdasági üze­mekből csoportosítsanak át vezetőképes kádereket, természetesen önkéntes vállalás útján. Bátran vonjanak be a pártvezetésbe a párt politikájáért aktívan harcolni akaró falusi értelmiségieket, tanítókat, agronómusokat, orvosokat. Azokon - az egyelőre kivételes - helyeken, ahol pl. kommunista pedagógu­sokat választottak meg párttitkárnak vagy KISZ titkárnak, egybehangzóan az a vélemény, hogy megjavult a munka, és a termelőszövetkezeti kérdésben is a mi javunkra alakulnak a dolgok. Mert az ilyen erősítés nyomán szemmel láthatóan megjavul a vezetés színvonala. Célszerű lenne, ha járási pártbizottságaink ajövőben elsőrendű feladatuk­nak tekintenék a falusi párt- és tömegszervezeti vezetés megerősítését, és erre vonatkozóan a községi pártvezetőség bevonásával, a helyi viszonyoknak meg­felelően valamiféle részletesebb tervet dolgoznának ki. Részben a pártvezetés színvonalának megjavításával függ össze a pártmun­ka új, korszerűbb stílusának kialakítása is. Azonban ez nemcsak káderkér­dés, hanem módszerbeli kérdés is. Falusi pártpolitikánk jelenlegi egyik nehézsége abban van, hogy a szük­séges új munkastílus, a nagyobb önállóság és kezdeményezőkészség még a legtöbb helyen nem forrott ki, most van kialakulóban. Emiatt számos helyi pártvezetőség tanácstalan, nem tudja, mihez kezdjen: a régi módon már nem akar, új módon pedig még nem tud megfelelően dolgozni. Egy sor funkcionáriusunkra még mindig az a jellemző, hogy nem politizál, csak vég­rehajtja az utasításokat. A Központi Bizottságtól kezdve a pártsajtóig kutat­nunk kell a módját annak, hogyan tudnánk a falusi pártvezetőségeknek, ak­tivistáknak legnagyobb segítséget adni a tömegek meggyőzését szem előtt tartó, megfelelőbb munkastílus elsajátításában, a falusi pártmunka megja­vításában, amely a termelőszövetkezetek megerősítésének, a fejlesztési mun­ka fellendítésének is kulcskérdése. Az országos pártkonferencia nagyon határozottan állást foglalt amellett, hogy pártunk jelenlegi helyzetében, amikor párttagságunk létszáma a koráb­bi évekhez képest kisebb, még nagyobb jelentősége van annak, hogy a pártot igen erős kapcsolatok fűzzék egybe a pártonkívüli tömegekkel, hogy a párt eszmei és politikai meggyőzés eszközeivel nyerje meg és erősítse falun is a tömegek bizalmát, és mozgósítsa azokat a szocialista építés feladatainak megoldására. Ennek érdekében - mint a brigádjelentés és a határozati ja­vaslat is megállapítja - alapvetően megkell javítani a paraszti tömegek között végzett politikai munkát. Ezzel kapcsolatban szeretnék kicsit bővebben szólni a tömegszervezetek feladatairól és munkamódszereiről. Itt vannak például a Hazafias Népfront bizottságok. Milyen irányban tud­nának ezek legtöbbet segíteni a párt politikájának megvalósításában? Első­sorban a paraszti községi önerő felszínre hozásában a mezőgazdasági termelés fellendítése, a különféle helyi beruházások, a szövetkezeti közös alapok létre­hozása területén. Köztudomású, hogy népgazdaságunk anyagi helyzete miatt 254

Next

/
Thumbnails
Contents